DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda
Hírösszefoglaló

Alonso terve és Antonelli lehetősége – hírek

Természetesen az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapján sem marad el a Formula.hu napi hírösszefoglalója – egy cikkbe gyűjtöttük az F1 körüli legfontosabb történéseket.

A McLaren részéről Zak Brown Gabriel Bortoleto helyzetéről osztott meg részleteket, aki a McLaren kötelékébe tartozik, és jelen pillanatban vezeti az F2-es bajnoki pontversenyt. Brown elmondta, hogy a wokingi istállónál elégedettek jelenlegi versenyzőikkel, így nem terveznek változtatást, ezzel egyidőben pedig nem akadályoznák meg Bortoleto esetleges átigazolását egy másik csapathoz.

A VCARB versenyzője, Yuki Tsunoda arról beszélt, hogy érzése szerint fejlődnie kell, és nagyobb fokozatba kapcsolna a hátralévő versenyeken.

 



Liam Lawson, a japán versenyző csapattársa eközben Daniel Ricciardóról nyilatkozott, akit elmondása szerint rendkívül tisztel, és azt is elárulta, hogy Ricciardo sok sikert kívánt neki a Szingapúri Nagydíjat követően.

A Mercedes részéről George Russell saját magát és Lewis Hamiltont is megvédte, miután mindketten azonos hibát vétettek az Amerikai Nagydíj különböző fázisában: Russell elmondása szerint egy igazi „fenevad” az idei Mercedes, amit nem könnyű megszelídíteni.

Fontos mérföldkő előtt áll Fernando Alonso, aki 400. versenyhétvégéjét készül teljesíteni Mexikóban, ennek kapcsán a kétszeres világbajnok úgy nyilatkozott, hogy még további 40-50 versenyen állna rajthoz az F1-ben.

Ami a soron következő Mexikóvárosi Nagydíjat illeti: Toto Wolff megerősítette, hogy Kimi Antonelli Monza után ismét lehetőséget kap: a fiatal olasz Mexikóban az első szabadedzésen ülhet be Lewis Hamilton autójába.

A mexikói hétvége kapcsán felvezető videóval is készültünk, melyben minden fontos információt megtaláltok a hétvégével kapcsolatban.

 

A végére még egy kis biznisz: Az F1 és az American Express bejelentette, hogy új, több évre szóló megállapodást írtak alá, melynek értelmében jövőre 15 versenyhelyszínen is extra programokban lehet részük az American Express kártyatulajdonosoknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: