DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. április 15. kedd
F1

Piastri könnyedén nyerte az F1-es Bahreini Nagydíjat

Míg a csapattárs sima győzelmet aratott, Norris az utolsó körben támadta Russellt a második helyért. Számos előzés mellett biztonsági autós fázis is volt Bahreinben.

A Bahreini Nagydíjat pole-pozícióból kezdő Oscar Piastrinak nem volt eseménydús versenye. Az ausztrál végig kézben tartott a Formula-1-es szezon negyedik nagydíját, a legközelebb a rajtnál került hozzá ellenfél, ahol George Russell egy sorral hátrébbról remekelt, és egy elfékezés kíséretében egy vonalba került a rajtelsővel. Piastri azonban rövidesen elhúzott az ellenfeleitől, majd a 36. körben a törmelék miatt elrendelt biztonsági autós fázist követő újraindítást is megoldotta. Végül két kiállással, 12 másodperc előnnyel megszerezte a futamgyőzelmet – a szezon első duplázójaként.

A végén volt kérdéses George Russell második helye, aki az egyhelyes rajtbüntetést követően már az indulásnál visszavette a pozíciót Charles Leclerc-től. Helyzetét megnehezítette, hogy a safety car fázis alatt, második kiállásánál lágy keverék került az autóra, a Mercedesnek ugyanis nem állt rendelkezésére több közepes keverék. A lággyal elhúzta a végéig, de egy elektronikai problémával is meg kellett küzdenie, amely a kormány funkcióit érintette. Egy DRS-nyitási probléma is felmerült, a britet még vizsgálni fogják a versenyt követően – az eredmény egyelőre nem végleges.

Végül a dobogó legalsó fokára állt Lando Norris, aki a rajtnál három pozíciót javítva a második kanyarból már ezen a helyen gyorsított ki. Később azonban számos hátráltató tényezővel kellett megküzdenie, öt másodperces időbüntetést kapott, amiért a rajtkockából kilógva állt fel a starthoz, majd a megelőzött Lewis Hamiltont kellett visszaengednie, mivel négy kerékkel elhagyta a pályát. Az utolsó körben a második pozícióért támadta Russellt – sikertelenül, végül be kellett érnie a harmadik hellyel.



Charles Leclerc negyedik lett az első sorból indulva. A nagydíj első etapjában küszködött a közepes keveréken, majd tiltakozott, hogy az első cserénél újabb közepes kerüljön fel, garantálva a kétkiállásos stratégiát. A Ferrarik azonban életre keltek a második etapon, és segítette őket a 32. körben érkező biztonsági autó, amellyel együtt szinte a komplett mezőny letudta második, egyben utolsó kiállását.

Csapattársához hasonlóan Hamilton is a második etapban támadt fel, és végzett ötödik helyen, négy pozíciót javítva a rajthoz képest – ezzel legjobb vasárnapi eredményét érte el a Ferrarinál.

Max Verstappen egyik bokszkiállása sem jött össze: az első alkalommal nem váltott zöldre a lámpa, a másodiknál pedig jobb első kerekénél volt fennakadás. Utóbbi alkalommal a Red Bull az utolsó helyre tért vissza, ehhez képest jó kármentés volt a hatodik hely.

Pierre Gasly hetedik helyezésre fordított a második soros rajtot, az eddig pont nélkül álló Alpine kapásból hat egységet is szerzett. Esteban Ocon pedig nagy Q2-es balesete után zárkózott fel hat helyezést, egészen a nyolcadik helyig – még hatodikként is haladt a nagydíj során a Haasszal.

Yuki Tsunoda második nekifutásra két pontot szerzett a Red Bull-lal, az első tízet pedig Oliver Bearman zárta, aki az utolsó rajtkockából már az első körben javított hat helyet, összesen pedig tíz pozícióval előrébb ért célba, zsinórban harmadszor végzett az első tíz között.

Andrea Kimi Antonelli ellenben idén először lemaradt a pontszerző helyekről: egyedüliként állt ki háromszor is, az ötödik rajtkockához képest csak 11. helyen végzett.

A nagydíj egyetlen kiesője Carlos Sainz volt, aki Tsunodával ütközött, Antonellit pedig kiszorította a pályáról. Tíz másodperces időbüntetést kapott utóbbiért, amelyet letöltött, aztán a sérült Williamsszel kiállt a futamból.

Az F1-es Bahreini Nagydíj végeredménye:

1.

Oscar Piastri

McLaren–Mercedes

 

2.

George Russell

Mercedes

+15,499

3.

Lando Norris

McLaren–Mercedes

+16,273

4.

Charles Leclerc

Ferrari

+19,679

5.

Lewis Hamilton

Ferrari

+27,993

6.

Max Verstappen

Red Bull–Honda RBPT

+34,395

7.

Pierre Gasly

Alpine–Renault

+36,002

8.

Esteban Ocon

Haas–Ferrari

+44,244

9.

Yuki Tsunoda

Red Bull–Honda RBPT

+45,061

10.

Oliver Bearman

Haas–Ferrari

+47,594

11.

Kimi Antonelli

Mercedes

+48,016

12.

Alexander Albon

Williams–Mercedes

+48,839

13.

Jack Doohan

Alpine–Renault

+52,806

14.

Nico Hülkenberg

Sauber–Ferrari

+53,472

15.

Isack Hadjar

Racing Bulls–Honda RBPT

+56,314

16.

Fernando Alonso

Aston Martin–Mercedes

+1:00,340

17.

Liam Lawson

Racing Bulls–Honda RBPT

+1:04,435

18.

Lance Stroll

Aston Martin–Mercedes

+1:05,489

19.

Gabriel Bortoleto

Sauber–Ferrari

+1:06,872

       
 

KIESETT:

   
 

Carlos Sainz

Williams–Mercedes

46. kör

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: