DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. február 13. csütörtök
F1

„Én is a Ferrarihoz igazoltam volna” – Norris Hamiltonról

Lando Norris szerint jól döntött hétszeres világbajnok honfitársa, Lewis Hamilton helyében ő is meglépte volna a Ferrarira váltást.

A 2025-ös F1-es szezon egyik legjobban várt eleme Lewis Hamilton ferraris szereplése lesz, a 40 éves versenyzőnek Charles Leclerc ellen kell felvennie a kesztyűt csapaton belül.



Marketing szempontból már most sikeresnek mondható a Hamilton-Ferrari kapcsolat, nemsokára pedig arra is fény derül, hogy a pályán mire lesz képes a számos F1-es rekordot tartó brit.

„Amikor a pályán vagyok, akkor ez nem számít” – felelte Norris arra a kérdésre, hogy jelent-e különbséget számára az, hogy idén Hamilton egy piros autóban fog versenyezni ellene.

„Ő egy olyan srác, akit le akarok győzni, ugyanúgy, ahogy mindenki mást. Vannak olyan versenyzők, akiknek mindig hagyok egy méter extra távolságot, valamint vannak olyanok, akik ellen jól lehet versenyezni – Lewis az utóbbi csoportba tartozik.”

„Izgatott vagyok azt illetően, hogy idén több lehetőségem legyen ellene versenyezni. Mindig megtiszteltetés olyan valakivel versenyezni, mint ő. Bizonyítani akarok, ahogyan Lewis is bizonyítani szeretne. Hamilton végig harcolni fog, ameddig az F1-ben marad.”

Norris is átigazolt volna a Ferrarihoz

„Ez egy nagyszerű sztori – menő húzás volt Hamiltontól a Ferrarihoz igazolni azok után, amit elért. Sokan mondták azt, hogy talán nem ez volt a legjobb döntés, de valószínűleg én is ugyanezt tettem volna az ő helyében” – jelentette ki Norris.

„Meg vagyok győződve róla, hogy friss fejjel kezdi meg ezt a fejezetet és mindenkinek meg akarja majd mutatni, hogy ő még mindig ugyanaz a Lewis Hamilton, aki évekkel ezelőtt volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: