DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 7. kedd
F1

Kerülendő témák: Trump, Brexit, Abu Dhabi 2021

Toto Wolff szerint az ünnepi asztaloknál úgy kerülték a 2021-es szezonzáró témáját, mint az amerikai politikát vagy a Brexitet – a Mercedes-vezérnek annak idején jól esett volna pár jó szó a Red Bulltól.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Dax Shepard által vezetett Armchair Expert podcast vendége volt, s az adásban előkerült az osztrák csapatvezető eddigi pályafutásának legfeszültebb szezonja, a 2021-es évad is, amikor a világbajnoki cím Michael Masi emlékezetes döntése nyomán az utolsó körben dőlt el Max Verstappen és Lewis Hamilton között – előbbi javára.

wolff-2024-2



Wolff elmondta, hogy nem esett jól számára, hogy a Red Bull és Christian Horner részéről egy árva szó sem hangzott el az egyéni bajnoki címet elbukó Mercedesről: „Nem volt egyetlen mondat sem, amellyel azt mondták volna, hogy ez egy nehéz nap volt a Mercedes számára, mindketten megérdemelték volna a bajnoki címet, ma a Mercedes ellen fordultak a dolgok, korábban meg ellenünk.”

„Christian Horner vagy a másik csapat egy szóval sem ismerte el ezt” – mondta Wolff, hangsúlyozva, hogy ők akkor is megtették volna ezt a gesztust, ha az kétségeket ébresztett volna a versenyigazgatói eljárás jogosságával kapcsolatban. Az osztrák csapatvezető azt is kiemelte, hogy szerinte mindketten megérdemelték volna a bajnoki címet 2021-ben:

abu-dhabi-2021-red-bull

„Mindkét versenyző megérdemelten lett volna bajnok, mivel változtak az erőviszonyok a szezon. És valószínűleg mindkettőjüknek világbajnoknak kellett volna lennie” – mondta, majd hozzátette: „A végén, nem az év első felében” - válaszolta. „Szerintem Lewis volt az erősebb pilóta a második félévben, Max pedig az elsőben, és ugyanez a helyzet az autókkal is.”

„Mindkettőjük megérdemelte a trófeát, de azon a napon, azon a futamon dőlt el a verseny, és az a másik félnek kedvezett” – mondta Wolff, majd kitért a Verstappen-családdal való kapcsolatára is: „Jos, Max és én mindig korrekt viszonyban voltunk, bár ez 2021-et kissé megszenvedte, mert egyik oldalról sem volt tiszta a dolog.”

verstappen-2021-abudhabi

„Micsoda év volt! És ez is hozzájárul a mai nagyszerű sikerekhez. Igazán traumatikus volt, és emlékszem, hogy sok karácsonyi asztalnál a témák, amelyeket senki nem akart érinteni, azok Trump, a Brexit és Abu Dhabi 2021 voltak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: