DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Az Aston a McLaren előtt végezne a bajnokságban

Mike Krack csapatfőnök elárulta: nem adták fel a konstruktőri negyedik helyet – a félrement fejlesztések miatt sem bánkódnak, hiszen visszatértek a szezon eleji formájukhoz.

Az augusztusi Holland Nagydíj óta nem állt dobogón Fernando Alonso, ám Sao Paulóban visszatérni látszott az Aston Martin: Sergio Perezzel az utolsó kanyarig tartó csatát vívott a dobogó legalsó fokáért, amit végül 53 ezreddel el is csípett a mexikói elől.

Az ezüstérmet megszerző Lando Norris a kétszeres világbajnok előtt 26 másodperccel ért célba – ám az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack szerint ez sem fogja őket eltántorítani a konstruktőri negyedik helyért folytatott harcban: „Ezt két nézőpontból kell megvizsgálnunk. Az elmúlt hónapok történéseit figyelembe véve jelenleg inkább ünnepelnünk kell, hiszen visszatértünk a helyes útra. Ez az, ami számít – tegyük fel, hogy ez a hétfői napunk.”



„Kedden pedig mindent alaposan ki kell vizsgálnunk, és megtalálni a módját annak, hogyan csökkentsük ezt a távolságot. Azonban továbbra is hangsúlyozom: folytatjuk a harcot, és soha nem fogjuk feladni” – nyilatkozta a csapatfőnök.

Elég lesz három futam?

Habár Brazíliában 6 pontot hozott az Aston a wokingi alakulaton, Krack is hozzátette, hogy ez Oscar Piastri balszerencsés futamának is betudható: „Nincs befolyásunk afelett, hogy a többi csapat mit csinál. Amit mi tehetünk, az az, hogy mindig maximális teljesítményt nyújtunk.”

„Ha ez megvalósul, akkor jönnek az olyan eredmények, mint Brazíliában. Őszintén, ez Oscar problémájának is köszönhető, de erről szól a versenyzés. Az utolsó futamokon mindent bele fogunk adni – meglátjuk, mire lesz elég.”

Las Vegasban egyenlő esélyekkel indulnak

A száguldó cirkusz következő állomása Las Vegas – Krack szerint itt több izgalomra számíthatunk, hiszen egyik csapat sem ismeri a pályát: „Mindig izgalommal tölt el, ha új helyszínre látogatunk. Mindenki nulláról indul, mindenkinek remek munkát kell végeznie a felkészülésben, hiszen senkinek sincs tapasztalata.”

„Illetve, Las Vegasról van szó. Nagyon örülünk ennek a helyszínnek, érdekes lesz, ki hogyan oldja meg. Kíváncsian várom a szezon utolsó futamait.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: