DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

„Mestere volt a helyzetnek” – főnöke méltatta Alonsót

Nem győzte dicsérni az F1-es Holland Nagydíjon elért második helye után a spanyolt az Aston Martin csapatvezetője, aki szerint a fejlesztéseik is bejöttek.

A zsinórban kilencedik győzelmét arató Max Verstappen mögött Fernando Alonso futott be másodikként az elején és a végén is esővel fűszerezett Formula-1-es Holland Nagydíjon. A spanyol többször is megvillantotta zsenialitását, az első körben például kettőt előzött a döntött kanyarban, a hajrában pedig még az is átfutott az agyán, hogy megpróbálkozzon Verstappen ellen valamivel az újraindítást követően.

Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke nem is győzte méltatni az összetettben ezzel a harmadik helyét megerősítő pilótáját – szavait a Motorsport.com idézi:

f1-alonso-aston-zandvoort_1



„A jó dolog, hogy végig mindent az irányítása alatt tartott. És azt mondanám, mindig a mestere volt a helyzetnek, és nyilván kulcsfontosságú volt ilyen körülmények között, hogy ne hibázz. Volt néhány szituáció, ami tényleg a túlélésről szólt, ami sikerült is, ha pedig a végén adódott volna lehetőség Verstappen megelőzésére, meg is próbálta volna.”

„Láthattuk azt is, mennyire gyors volt a rossz kerékcsere, és hihetetlen volt, ahogy megelőzött két autót. A végén pedig annyira heves volt az eső, hogy biztosak voltunk benne, hogy lesz baleset, és persze csak bízunk benne, hogy nem mi okozzuk!”

 

Működtek az Aston F1-es fejlesztései

Bár Krack szerint a zandvoorti körülmények miatt nehéz pontosan kielemezni, hogy mekkora előrelépést jelentett az AMR23-as új padlólemeze, szerinte a jelek és az eredmények is arra utalnak, hogy Spa után ismét jó irányba haladtak:

„A szezon első felében szerzett dobogók és aztán a nehezebb versenyek után most végre egy ilyen rendkívül nehéz hétvégén újra sikerült felállnunk a pódiumra, ami nagyszerű. Nagyszerű csapatmunka volt mindenki részéről. Egész júliusban le sem kapcsoltunk a villanyt a kampuszon. Hoztunk újításokat ide, és fogunk vinni a következő versenyekre is. Szóval a tőlünk telhető módon próbálunk tovább harcolni, aztán meglátjuk, hova jutunk a végén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: