DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Vettel: Lewis nem olyan izgatott, mint George

Sebastian Vettel szerint természetes, hogy aki már ennyit nyert, azt nem motiválja a középmezőny, ezért teljesen más George Russell helyzete a Mercedesen belül.

Sebastian Vettel szerint kérdéses lehet, hogy mennyire lesz motivált és elkötelezett a szezon folytatásában Lewis Hamilton, ha nem lesz győzelemre vagy minimum dobogóra esélyes autó a Mercedes. A hétszeres világbajnok gyakorlatilag csak jobb autókat vezetett eddig F1-es pályafutása során és utoljára 2013-ban ült olyanban, ami önerőből nem volt képes nyerni - Vettel szerint ezek után egy 6-8. hely nem jelent túl sokat egy versenyzőnek.

vettel_1



"Amikor már olyan szinten ismered a sportot, mint én és Lewis, akkor már csak a győzelem érdekel és motivál, az, hogy a mezőny elején legyél. Hogy izgalomba hoz-e ilyenkor egy nyolcadik, tizenkettedik vagy tizenharmadik hely? Nem, amikor tudod, hogy hányszor voltál már első. Lewis esetében pedig ez egy kicsit nagyobb szám, mint másoknál" - mondta Vettel a PA-nek adott interjújában, majd kitért arra is, hogy Hamilton miért van teljesen más helyzetben, mint jelenleg gyorsabbnak tűnő új csapattársa, George Russell.

"George az utóbbi három évet a Williamsnél töltötte, ahol nagyjából a mezőny legvégén autózott, alig szerzett pontot. Most beült a Mercedesbe és az ő élete hirtelen csodálatossá válik, amikor nyolcadik-tizenkettedik. Mindenki más, fairnek kell lenni és feltenni a kérdést: Lewis alapvetően ugyanannyira tűzbe jön ettől a helyzettől, ezektől a pozícióktól, mint George? Nem, meglepődnék rajta" - tette világossá álláspontját a négyszeres világbajnok. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: