DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo imádja az új pályákat

Mindig szeret új területeket felfedezni Daniel Ricciardo. Az ausztrál versenyző ennek ellenére úgy véli, egyensúlyra van szükség a régi és az új helyszínek között a versenynaptárban.

Komoly átalakuláson megy keresztül a Formula-1 versenynaptára. Katar és Szaúd-Arábia tavalyi bemutatkozása után, idén érkezik Miami, jövőre pedig Las Vegas is csatlakozik, így az Egyesült Államokban már három futam lesz. A hírek szerint az sem elképzelhetetlen, hogy visszatér Dél-Afrika, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mennyire tart ezzel jó irányba a sportág.

A pilóták között a többség úgy gondolja, meg kell találni az egyensúlyt a hagyományos pályák és az új helyszínek között, ám van olyan is, aki kifejezetten élvezi újonnan érkező nagydíjakat. Daniel Ricciardo szerint ennek több előnye is van.  



„Új helyekre menni azt hiszem kettős előny. Ha még sosem jártál az adott helyen, felfedezhetsz egy új várost, egy új országot, aztán versenyzőként megpróbálhatsz gyorsabban kiismerni egy új pályát, mint bárki más. Ez az, amit mi is élvezünk, és ami éltet minket. Imádok egy új pályára menni, és megpróbálni gyorsabban elsajátítani a többieknél. Határozottan van némi élvezet és elégedettség abban, ha egy új helyszínre megyünk” – idézte Ricciardót a PlanetF1.

A McLaren pilótája ezzel együtt is úgy látja, hogy egy izgalmas F1-es naptárhoz a történelmi pályákra ugyanúgy szükség van.

„A másik oldala ennek az, hogy ott vannak olyanok, mint Monza, Spa, vagy Silverstone. Ezek olyan pályák, amelyeken egész életünkben versenyeztünk, szóval rengeteg történelemmel rendelkeznek. Elég nosztalgikus és szentimentális dolog ott versenyezni. Azt hiszem, a hazai szurkolók és a közönség számára ez nagyon különleges, és valószínűleg különböző generációk, vannak ezeken a helyszíneken. Határozottan vannak olyan különleges helyek, ahová nyilvánvalóan továbbra is szeretnék eljárni, de ugyanilyen izgatottan várom, hogy újakat fedezzek fel” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: