DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Tsunoda a magasság miatt aggódik

A hétvégén Mexikóba látogat a Formula-1 mezőnye, ez pedig ismételten egy új helyzetet teremt Yuki Tsunoda számára. A japán versenyző sosem vezetett még ezen a pályán, a körülmények pedig egyediek.

Nézői szempontból a Mexikói Nagydíj mindig az egyik legérdekesebb verseny a naptárban. A hangulatra sosem lehetett panasz, a csapatok és a pilóták pedig egy egészen egyedi kihívással találják szembe magukat, amikor erre a helyszínre jönnek. A pálya ugyanis nagyon magasan van a tengerszint felett, a 2000 méteren túli magasság pedig nem könnyíti meg az autók hűtését, de még az aerodinamikára is hatással van.

Mindez a versenyzőknek is egy plusz teher fizikailag, így az AlphaTauri japán pilótája nagyon kíváncsi arra, hogyan tud majd alkalmazkodni ahhoz, amit az Autodromo Hermanos Rodriguez pályán fog tapasztalni.



„Kíváncsian várom, milyen hatással lesz rám a mexikói magasság, hiszen még sosem vezettem ilyen körülmények között. Sisakkal a fejemen el tudom képzelni, hogy elég nehéz és megterhelő lehet a nyakra és a karokra, de úgy tűnik, hogy a fő hatása a pulzusszámra van. Általában nincs ezzel problémám, de az utóbbi időben az edzéseim során, inkább az állóképességre koncentráltam, ezt szem előtt tartva” ─ idézte Tsunodát a RacingNews365.

Tsunoda csapattársa, Pierre Gasly már jóval rutinosabb ebből a szempontból, ám azt a francia versenyző is kiemelte, hogy elég nehéz a helyzetük Mexikóban, különösen most, amikor három futam következik egymás után. A faenzai alakulat újonca hasonlóan vélekedett erről.

„Most három versenyünk lesz egymás után és arra számítok, hogy nagyon kemény lesz a két futam között hosszú repülőutakkal és a bonyolult jetlag helyzettel együtt mozogni. Ezek a pályák teljesen újak lesznek a számomra és elég trükkösnek tűnnek. Brazíliában ráadásul ismét egy sprintkvalifikációs formátum lesz, ami kevesebb szabadedzést jelent. Arra fogok koncentrálni, hogy az edzéseken haladjak előre és tartsam magam a tervemhez” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: