DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Steiner: A büntetésekben reménykedünk

A végéhez közeledik az F1 idei szezonja, így pedig egyre több a motorcsere miatti büntetés. A mezőny végén lévő Haas istálló jól jár ezzel a csapatfőnök pedig úgy látja, ez a pilótáinak is hasznos.

Nincs már sok hátra a Formula-1 2021-es idényéből, ami tulajdonképpen örömhír az amerikai csapat számára, hiszen borzasztóan nehéz az idei évük. A Haas szinte egész évben a mezőny legvégén volt és szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre. Mindez annak köszönhető, hogy már a kezdetekkor lemondtak a fejlesztésekről, hogy a következő szezonra koncentrálhassanak.

Günther Steiner úgy látja az egyetlen reményük, hogy az egyre inkább szaporodó büntetések miatt többször is előfordult, hogy a versenyzőik kedvezőbb pozíciókból rajtolhattak a futamokon. A csapatfőnök szerint ez a pilótáiknak is kedvezhet jövőre, de egy humoros megjegyzést is tett.

„Nagyon jó dolog a versenyzőink számára, hogy jelenleg ez történik, így nem mindig az utolsó vagy az utolsó előtti sorból indulnak. Még mindig reménykedünk abban, hogy lesz olyan, amikor mindenkinek motort kell cserélnie és a pole pozícióban fogunk végezni, de azt hiszem, kifutunk az idei évből!” ─ Idézte az olasz szakembert az F1i.com



„Az ilyen pozíciókból való indulás inkább a jövő évre edzi őket, amikor reméljük, hogy a saját erőnkből, egy jobban teljesítő autóval indulhatunk majd ezekből a pozíciókból. Ez egy nagy lehetőség számukra, hogy tanuljanak és dolgokat vegyenek fel, hiszen minden egyes ilyen rajtnál sokat tanulnak arról, hogyan kell viselkedniük, és miként hozzák ki a helyzetből a legjobbat.”

Steiner a következő futamokról is beszélt, úgy gondolja, nem tehetnek mást, csak egyszerűen elfogadják, hogy ennyire sűrű lett a versenynaptár.

„Három futam nagyon kemény mindenki számára, de ez most már a játék része. Ha megvan az igény, ahogy Austinban is láttuk, akkor ezt ki kell elégítenünk és megpróbálnunk műsort adni a rajongóknak. Ott kell lennünk, amikor igénylik. Nehéz, de ez is egy olyan időszak, amit bizonyos szempontból megszoksz és azt hiszem, egy idő után ez normális lesz. Alkalmazkodni fogunk, és mindig mindent megteszünk az alkalmazottainkért, hogy a lehető legkényelmesebbé tegyük a dolgukat. Fent tartjuk a morált, ami szerintem most is így van, hiszen mindannyian látjuk a szezon végét. Mindenki várja a 2022-es autót. Jelenleg ez a legnagyobb motiváció az utolsó öt versenyen” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: