DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Russell: Jövőre a tehetség kerül előtérbe

A Williams pilótája szerint a következő szezontól többet számít majd a tehetség és a kisebb csapatoknak is több esélye lesz. A brit versenyző szerint az új szabályok miatt szorosabb lesz a mezőny.

Hatalmas várakozások előzik meg a 2022-ben érkező új szabályokat. Az sportág résztvevői és a szurkolók is azt várják, hogy ezek némileg boríthatják az erőviszonyokat, az autók pedig közelebbről tudják majd követni egymást és több izgalmas csatát láthatunk majd a futamokon. Vannak persze olyanok, akik még inkább óvatosan közelítik meg ezt a témát, de olyanok is, akik már tűkön ülve várják, hogyan alakul a következő szezon.

George Russell utóbbiak csoportjába tartozik, a 23 esztendős pilóta pedig úgy gondolja, ez esélyt adhat majd azoknak, akik jelenleg a mezőny közepén vagy végén helyezkednek el.

„A sport a tehetségről szól. A versenyzők, a mérnökök és a tervezők tehetségéről. A múltban láthattuk, hogy a csapatoknak óriási költségvetésük volt, de semmit sem csináltak belőle. Én azt mondanám, hogy az a csapat lesz a csúcson, amelyik a legtöbb tehetséggel, a legnagyobb motivációval és a legnagyobb tűzzel rendelkezik. Ha egy ilyen változtatás elég jól sikerül, akkor ki tudja mi fog történni, láttuk már ezt 2009-ben és 2014-ben is. Minden megváltozhat” ─ idézte Russell szavait a PlanetF1.



A Williams versenyzője korábban már utalt arra, hogy nagyon izgatott a jövő év kapcsán, főként, hogy elég jó esély mutatkozik arra, hogy 2022-től már a Mercedes alakulatánál induljon. Most a jelenlegi csapatát is dicsérte, szerinte mindenképpen előrébb léphetnek.

„Az biztos, hogy a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari ott lesz az első ötben, de tényleg hiszek abban, hogy a Williams pozíciót fog nyerni. Nem szórakoznak, ott fektetnek be, ahol kell, nézzétek meg, mennyit fejlődtünk egy év alatt a stabil szabályokkal, mert a folyamatok és minden más a gyárban egy kicsit jobbá váltak.„

„A Williams nyerni akar, persze ez őrültségnek hangzik, amikor itt ülsz és arra gondolsz, hogy az elmúlt három évben utolsók voltunk. Ettől függetlenül ennek a csapatnak vannak ambíciói, és nekiláttak a munkának. A középmezőnyben biztosan ott lesznek és talán néhány év múlva a dobogókért és a győzelmekért is harcolhatnak” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: