DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Russell már a Q3-ról és pontokról beszél

George Russell williamses karrierje legjobb időmérős teljesítményével rukkolt elő a Portimaóban, azonban ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a Williams versenyzője bejusson a Q3-ba. Egyelőre…

Sokáig úgy festett, hogy George Russell még a Q1-et sem fogja túlélni, azonban az utolsó gyorskörén hatalmasat ugrott előre a brit versenyző, amivel idén már háromból háromszor juttatta be a Williamst a kvalifikáció második szakaszába.

Ott aztán a 11. helyen végzett, ami élete legjobb időmérős teljesítménye, ha nem vesszük számításba mercedeses beugrását a tavalyi Szahíri Nagydíjon, amikor második lett. Apróbb üröm az örömben, hogy mindössze öt századdal maradt le a Q3-at jelentő tizedik pozícióról.



„Nem is tudom, honnan jött ez az eredmény. Az első szabadedzésen meglepően gyorsak voltak, azóta viszont csak szenvedtünk egész hétvégén” – értékelt Russell az időmérő leintése után. „Aztán az időmérőre megint minden összeállt.”

„Abszolút megbíztam az autóban, nagyszerű munkát végeztünk. Az elmúlt három évben ez a legjobb időmérős eredménye a csapatnak, így elmondhatom, hogy igazán boldog vagyok. Megvan az esélye, hogy idén még akár a Q3-ba is bejussunk” – folytatta a Williams versenyzője.

„Nem látom akadályát, hiszen már két héttel ezelőtt Imolában is megvolt rá a lehetőségünk, ahol azért annyira nem működött jól az autó, mint ezúttal. A versenyen előnyben leszünk az előttünk lévőkhöz képest, akik kénytelenek lesznek a lágy gumikon rajtolni, ami nem jó versenyabroncs, így jó pozícióban vagyunk!”

Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb F1-es hírekről, akkor csatlakozz a Formula Aréna Facebook-csoportunkhoz, ahol garantált a jó hangulat és megtalálsz minden fontos tudnivalót és érdekességet a versenyhétvégék alatt, de a holtidőben sem hagyunk benneteket unatkozni! Ide kattintva tudtok csatlakozni a Formula Arénához!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: