DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso egy másodperc lemaradásban is boldog

Idén már másodszor maradt alul az időmérőn csapattársával szemben Fernando Alonso, ám ugyanolyan pozitívan értékeli az Alpine hétvégéjét, mint Esteban Ocon, aki a hatodik helyre kvalifikált Portimaóban.

Azok után, hogy legutóbbi Formula-1-es szezonjában, 2018-ban Alonso minden egyes időmérőn legyőzte akkori csapattársát, Stoffel Vandoorne-t, idén háromból már kétszer veszített a házon belüli csatában. Imola után most a Portugál Nagydíjon is erősebben kvalifikált nála Ocon, ráadásul nem is csekély különbséggel. A Q2-ben a francia közel kilenc tizedmásodperccel erősebb kört futott a világbajnoknál, ezzel Ocon bejutott a Q3-ba, ahol a remek 6. pozícióban végzett, míg Alonso a 13. helyen ragadt.

alonso_1



„Jó időmérő, összességében jó nap volt. Szerintem az ötödik hely is elérhető lett volna – a Q2-es köröm volt a legerősebb, de a Q3-ra romlottak a körülmények, és az első körömben kis híján le is csúsztam az útról” – kezdte összegzését Ocon a Formula.hu részvételével zajló online sajtótájékoztatón. „Tudtuk előzetesen, hogy az autó nem annyira jó, mint kellene, de nem álltunk le a kutakodással, és azt hiszem, erre a hétvégére nagy előrelépést értünk el az autó teljesítménye és az általa nyújtott érzés terén. Nem végeztünk nagy változásokat az elemek terén, inkább csak a finomhangolásuk történt meg. A gyárban könnyű azonosítani a problémákat, de nem könnyű megszabadulni tőlük. Ezt a folyamatot viszont rendkívül motiválóan éli meg mindenki, a mostani eredmény pedig sokak arcára mosolyt csalt. Persze nem minden tökéletes, hiszen még meg kell fejtenünk, mi hátráltathatta Fernando autóját.”

Bár az eredmény fényében nem lenne nehéz elképzelni egy csalódott Alonsót, a spanyol is az Alpine által tett előrelépéseket méltatta – a csapat Imolára az első vezetőszárny, most Portimaóra pedig a padlólemez módosított változatával állt elő. „A harmadik szabadedzésről a Q1-re érkezve elszállt a megszokott érzés az autóból – még kutatjuk, mi okozhatta az egy másodperces tempóveszteséget” – mondta a spanyol. „De még ezzel együtt is elégedett vagyok, az autó sokkal jobbnak, sokkal élettel telibbnek tűnik ezen a hétvégén, egyértelműen előrelépést tettünk vele. Ez eddig egy nagyon-nagyon pozitív hétvége.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: