DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Renault: Ugyanolyan gyorsak vagyunk, mint a McLaren

Cyril Abiteboul, a franciák F1-es főnöke úgy véli, a hosszabb etapokon még erősebb teljesítményt is nyújtanak, mint a partnercsapatuk, amellyel egész szezonon átívelő izgalmas csatára számít.

Míg a Renault a Kanadai Nagydíjon mutatott kiemelkedő formát a középcsapatok közül, addig Le Castellet-ben a McLaren parádézott: utóbbiak főként az időmérőn remekeltek, hiszen a Lando Norris, Carlos Sainz duó a harmadik sorba kvalifikálta magát. A spanyol végül meg is nyerte a „B ligát”, míg Norrist az utolsó körben előzte meg Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg és Kimi Raikkönen – igaz, az ausztrált szabálytalan manővereként később hátrasorolták. A Renault tehát a futamon már fel tudta venni a versenyt a McLarennel, s pontosan ezt emelte ki Cyril Abiteboul, a franciák F1-es főnöke is:

hulkenberg-renault-paulricard-1



„Rendben van ez az eredmény, jó, hogy a pontszerző helyek között végeztünk, de több pontra vágyunk ennél. Láthattuk, hogy amikor nem tartottak fel, ugyanolyan gyorsak voltunk, mint a McLaren, ha nem gyorsabbak, de nyilván ők sokkal jobbak voltak az időmérőn, és jelenleg ez számít a legtöbbet az F1-ben” – magyarázta Abiteboul, akit a Motorsport.com szakoldal idéz. „Más keverékeken és a hosszabb etapokon jóval versenyképesebbek vagyunk náluk és a mezőny többi részénél. Erre fogunk koncentrálni Ausztriában is, ahol lehet, hogy rendkívüli hőség lesz, és tudjuk, hogy a pálya extrém módon igénybe veszi a gumikat.”

A csapatvezető hozzátette: fontos számukra a McLarennel való együttműködésük, így az ő sikerüket is részben a magukénak érzi – még ha a wokingiak egyelőre vonakodnak is beszerelni az új Renault-erőforrást az autójukba. Mindenesetre Abiteboul egész szezonon átívelő csatára számít a két istálló között a konstruktőri negyedik helyezésért (jelenleg a McLaren nyolc ponttal előzi a Renault-t):

„A McLaren egy remek márka, autógyártók, és a partnercsapatunk, azaz az ő sikerük a mi közreműködésünknek is köszönhető. Ez jó és biztató, és egyúttal megmutatja azt is, karosszéria terén mit lehetne elérni. Ilyen tekintetben sem vagyunk mérföldekre tőlük, Montrealban például sokkal gyorsabbak voltunk náluk. Arra számítok, hogy érdekes csatát fogunk vívni a McLarennel a szezon hátralévő részében. Ők járnak előbbre, hiszen csak a pontok és a vasárnapi eredmények számítanak. Az időmérőkre kell figyelnünk, de a versenyeket nézve sokkal kiegyenlítettebb a helyzet. De ismétlem: a mai F1-ben elsősorban a pontok, másodsorban pedig az időmérők számítanak, mert annyira nehéz előzni vagy az aerodinamikának vagy az FIA jelenlegi hozzáállásának köszönhetően.”

Abiteboul azt is elmondta, hogy még vizsgálják, hogy a Francia Nagydíjra elvitt fejlesztések mind beváltak-e: a szakember szerint néhányuk mindenképp kifizetődött, viszont a tervezett újítások egy részét el is csúsztatták – ezek bevetése a Motorsport.com szerint a két és hét múlva esedékes Brit Nagydíjon történhet meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: