DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

A McLaren valamibe nagyon beletalált

Nagyon régen nem láthattunk már McLarent a lista negyedik helyén, Carlos Sainz ráadásul egészen közel került a legjobbakhoz. Új alkatrészekkel kísérleteznek, amik úgy tűnik, beválnak.

Az ötödik szezonját a Formula-1-ben töltő spanyol pilóta is pályafutása egyik legjobb pénteki napjának nevezte a Kanadai Nagydíj első edzésnapját. Mindössze 0,376 másodperccel maradt el a napi leggyorsabb Charles Leclerc-től és végzett negyedikként a montreali második szabadedzésen.

Több újítással is jelentkezett a wokingi istálló, köztük egy fejlesztett padlólemezzel, valószínűleg ennek köszönhető a kifejezetten biztató eredmény, valamint annak, hogy a frissített Renault-motort is végre nagyobb fordulaton használhatják.

Egy McLaren a negyedik helyen? Rég láttunk már ilyet


„Minden új alkatrész úgy működött, ahogy működnie kellene. Rengeteg komponenst próbáltunk ki kísérleti jelleggel az MCL34-esen, ahogy sok más istállónál is láthattunk új első szárnyakat és más újításokat, hogy megpróbálják a lehető leginkább megtalálni az autó egyensúlyát” – nyilatkozta Carlos Sainz az FP2 után.

„Boldoggá tesz, hogy a csapat folyamatosan kísérletezget és próbálkozik új dolgokkal, mert ez azt is jelenti, hogy mindent megtesznek a fejlődés érdekében, pont ez az, amit szeretnék látni. Azért legyünk őszinték, a negyedik helyezés annak is köszönhető, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen is falnak ment az edzésen.”

„Valószínűleg a szezon egyik legjobb pénteki napján vagyunk túl. Továbbra sem gondolom, hogy a negyedik leggyorsabb lennék, abban viszont hiszek, hogy ott vagyunk közvetlenül a három nagycsapat mögött. Valószínűleg, szombaton kicsivel hátrébb kerülünk, amint visszazökkenünk a valóságba” – tekintett előre némi pesszimizmussal Carlos Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: