DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc: Sok szép emlékem van Bianchiról

Az idén a Ferrarihoz érkező Charles Leclerc visszaemlékezett azokra az időkre, amiket együtt töltött régi jó barátjával, a néhai Jules Bianchival. Öt éven belül világbajnok szeretne lenni a monacói.

Az F1 Racing havi magazin készített egy interjút Charles Leclerc-rel, a Ferrari legújabb reménységével, akit többek között arról is kérdeztek, milyen volt a kapcsolata Jules Bianchival. A nizzai születésű autóversenyző gyermekkorától jó barátságot ápolt Leclerc-rel, és gyakran gokartoztak is együtt.

Bianchit még 2014. október 5-én érte életveszélyes sérülés, mikor sárga zászlós jelzés alatt megcsúszott az esőben, és a Sutil autóját menteni próbáló munkagépnek csapódott nagy sebességgel. Súlyos fejsérülést szenvedett a francia, akit kórházba szállítottak azonnal. Balesete után 285 nappal, 2015. július 17-én hunyt el szülővárosában.

Az utolsó közös kép talán: három héttel a baleset előtt, a Hungaroringen


„Majdnem minden szerdán, szombaton és vasárnap találkoztunk a pályájukon” – mondta Leclerc, ugyanis Jules Bianchi édesapjáé volt a Brignoles melletti gokart pálya. „Ez, a születésnapi partijai Saint-Tropez-n, minden egyes verseny, melyen együtt részt vettünk, szép emlékek.”

Megkérdezték Leclerc-től azt is, részt vett-e azon a bulin, amit azért tartottak, mert Bianchi pontot szerzett Monacóban a Marussiával, a Ferrari újdonsült pilótája azonban akkor még csak 16 éves volt. „Nem mentem el. Sajnos még túl fiatal voltam, és Monacóban eléggé komolyan veszik az ilyeneket.”

Az újságnak arról is nyilatkozott a 21 éves pilóta, mit szeretne elérni 2024-ig: „Természetesen az a gyerekkori álmom, mióta az eszemet tudom, hogy Formula-1-es világbajnok legyek. Szóval ez egyértelműen egyike azon dolgoknak, amiket el szeretnék érni az elkövetkező öt évben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: