DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nagy esélyt kaphat a Williams visszatérője

Paul di Resta három és fél év kihagyás után pattant be a Williams FW40-esébe a Hungaroringen: a skót olyan nagy benyomást tett a csapatra, hogy azt fontolgatják, leigazolják 2018-ra.

2013 végén Paul di Resta lesajnált pilótaként távozott a Forma-1-ből: folyamatosan összetörte az autóját, ráadásul nem is teljesített, ezért nem volt meglepő, hogy egy csapat sem kapkodott érte. A skót azóta a DTM-ben próbált helyt állni (nemrég a Hungaroringen nyert is), a Sky Sports F1-es közvetítéseiben segédkezett, emellett a Williams fejlesztőpilótájaként is tevékenykedett. Ez utóbbi minőségében azonban egy alkalommal sem vezethette a gárda idei autóját, ezért hatalmas kihívást jelentett számára, amikor az időmérőn megkapta Felipe Massa ülését.



Di Resta a 19. helyre kvalifikált, de a versenyt feladni kényszerült, ám így is lenyűgözte a csapat vezetését - sőt, még a Mercedes motorsport-igazgatóját, Toto Wolffot is. Paddy Lowe, a Williams év elején szerződtetett technikai igazgatójának nagyon tetszett a skót futása, méghozzá olyannyira, hogy azon is elgondolkoztak, hogy leigazolják 2018-ra. „Nagyon nyitottak vagyunk azt illetően, hogy mit csinálunk majd jövőre, ebből fakadóan pedig minden opciót számításba veszünk.”

Lowe hozzátette, hogy ha di Restának nem sikerült teljes állású versenyzőként visszatérnie a Forma-1-be, a Williams egyre kevesebb lehetőséget tud biztosítani számára. „Az a problémánk, hogy egyszerűen nincs célpont azon pilóták számára, akik nem kapnak lehetőséget a Forma-1-ben. Egyre kevesebb a hely az olyan bajnokságokban, mint a DTM és az LMP1, amely még szóba jöhet az F1-es pilótáknál.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: