DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen nem volt messze a legjobbaktól, de jött a lerobbanás

Mindkét Red Bullnál technikai hiba lépett fel a kanadai második szabadedzésen. Verstappennek vegyes érzései vannak, szerinte a tempó aránylag rendben van, de az autó megállt a végén.

Max Verstappen sem kezdett jól a délelőtti edzésen, egyértelműen a Force India mögé szorultak a Red Bullok, Perez és Ocon is eléjük került. A holland az FP2 során azért ért el biztató eredményeket, közel került a legjobb négyhez is, de végül alatta is megállt a Red Bull-Renault.

„Nem volt éppen a legjobb nap, de a teljesítmény terén azt hiszem rendben voltunk. A második gyakorláson történt megállásom előtt egész pozitív érzéseim voltak, úgy éreztük, jó a tempónk és nem voltunk túl messze a legjobb négytől sem. Ezt jó látni ezen a pályán, ami általában nem tartozik a kedvenceink közé” – nyilatkozta Max Verstappen.

Még vizsgálják, mi okozta Verstappen autójának meghibásodását


„Elégedettek lehetünk, a rövid etapok során gyorsak voltunk és úgy fest, a fejlesztéseink hoztak némi extrát. A problémát a hosszú egyenesek jelentik, számunkra ezek elég nagy kihívások. Még nem vagyunk elég gyorsak, hogy megverjük a Ferrarit és a Mercedest, a legjobb, amit elérhetünk, az ötödik hely” – tette hozzá a holland pilóta.

„Még meg kell vizsgálnunk, mi volt a probléma az autóval, amiért lerobbant, de biztos vagyok benne, hogy a fiúk a szombati edzésre újra mozgásba hozzák az autót” – zárta gondolatait Verstappen, aki tehát az ötödik leggyorsabb volt pénteken.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: