DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Bejönnek a Red Bull fejlesztései

Ugyan még mindig a Mercedes és a Ferrari a két leggyorsabb istálló idén a Formula-1-ben, az alaposan átdolgozott RB13-as úgy tűnik, valóban előrelépés a Red Bullnak.

A legutóbbi futamokon tapasztalt több, mint egy, néha másfél másodperces hátrányt nagyjából lefelezte a Red Bull a Mercedeshez képest, legalábbis a szabadedzések alapján és a versenyzői értékelésekből ez olvasható ki. Ha a Renault is előáll frissített erőforrásával, odaérhetnek a bikák.

A pénteki második szabadedzésen ugyan még mindig csak az 5-6. helyet csípte el a két Red Bull (nagy harcban a szintén előrelépő Renault-val, főleg Hülkenberg repesztett nagyon gyorsan), de a Hamiltonhoz képest mért hátrány már csak hat, illetve bő hét tized lett. A jelek tehát ösztönzőek lehetnek, de a két pilóta így is tudja, hogy még több fejlesztésre lesz szükség, ha a világbajnoki címhez egyáltalán közel akarnak kerülni.

Gyorsult a Red Bull, de még mindig fél másodperc felett a hátrány


„Néhányszor nagyon jól éreztem az autó vezetését, néha viszont csak kerestük a helyes utat. A közepes keverék merő szenvedés volt, de a lágyakon egészen jó dolgokat produkáltunk. Most nagyjából ott vagyunk, amire számítottunk. Előreléptünk, de tudtuk, hogy ez nem hoz egy szintre még a Mercedesszel. Igaz, néhány tizedet még találhatunk” – nyilvánított véleményt a megreformált Red Bullról Daniel Ricciardo.

„Pozitív nap volt, közelebb vagyunk a Ferrarihoz. Úgy fest, a Mercedes kiváló fejlesztési csomaggal jelentkezett. Véleményem szerint még mindig a harmadik erő vagyunk. Boldogabb vagyok azért, mint délelőtt, de továbbra is szükségünk van arra, hogy az autót és a motort gyorsabbá tegyük” – nyilatkozta Max Verstappen, aki az átalakított autóval sem lát esélyt önerőből a dobogóra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: