Csak abban van egyetértés a Formula-1-es istállók és motorgyártók között, hogy 2026-ra már késő változtatni, viszont a többség hosszabb távon nyitott arra, hogy a V10-es erőforrások visszatéréséről egyeztessenek – kivéve az Audit, amely határozottan ellenzi az irányváltást.
Az utóbbi hetek egyik legforróbb témája az F1-es paddockban a V10-es motorok esetleges visszahozatala: Stefano Domenicali FOM-vezérigazgató és Mohammed ben Sulayem FIA-elnök egyaránt arról beszélt, hogy a fenntartható üzemanyagok bevezetése lehetővé teheti ezt az irányt, és felröppent, hogy akár a vártnál is korábban érkezhetnek az új hajtásláncok.
A legelborultabb és teljes képtelenségnek ható forgatókönyv szerint további két évig maradnának a mostani motorok, a 2026-os hajtásláncokat pedig egy az egyben kukáznák, mielőtt 2028-ban jönnek a V10-esek. Ez azonban azért tűnik megvalósíthatatlannak, mert több gyártónak és csapatnak sem lenne jelenlegi szabályrendszer szerinti erőforrása.
Egy másik elképzelés már megvalósíthatóbbnak tűnik, miszerint az eredetileg ötévesre, azaz 2026-tól 2030-ig tervezett új szabályciklus lerövidítenék három évre, így 2029-ben jöhetnének a V10-esek. Mindenesetre a helyzet és az ügy komolyságát mutatja, hogy a hétvégi Bahreini Nagydíj pénteki napjára találkozót szerveznek a motorgyártók részvételével – jóllehet, bármilyen módosításhoz az F1, az FIA és az ötből négy gyártó jóváhagyására lenne szükség.
De vajon mit gondolnak valójában a csapatok és a motorgyártók erről a kérdésről? A RacingNews365.com szaklap szólaltatott meg több képviselőt az ügyben, amely alapján kirajzolódott, hogy a 2026-os előírások felülbírálását senki sem tartja elképzelhetőnek – azon túl viszont már nyitottabb a kérdés:
A diplomatikus választ adó: a Mercedes
„Valószínűleg nincs értelme túl sok véleményt nyilvánosan hangoztatni a találkozó előtt, és szerintem mindenki azt akarja, hogy zárt ajtók mögött történjen mindez” – nyilatkozta Bradley Lord, a Mercedes F1-es kommunikációs igazgatója.
„Mint azt Toto elmondta Kínában, nyitottak vagyunk, de nem akarunk elindítani egy nagy publikus egyeztetést, amely megkérdőjelezi azt a hihetetlen technológiát, amelyet jelenleg is fejlesztenek Brixworthben, Maranellóban és a többi gyárban, és amely lehorgonyozza a sportot a következő szabályciklusra.”
„Zajlanak stratégiai beszélgetések, amelyek fontosak a sport számára, de az is fontos, hogy ez zárt ajtók mögött történjen, hogy lehetőségünk legyen keményen vitatkozni anélkül, hogy átpolitizálódna egy külső fórumon.”
A Mercedes ügyfélpartnere, a McLaren részéről Andrea Stella csapatfőnök is hangsúlyozta, hogy részt vesznek bármilyen konstruktív közös gondolkodásban, ami a sport érdekeit szolgálja. „Jelen pillanatban a helyes megoldás, hogy belevágunk az új szabályrendszerbe, és mindenki felelőssége, hogy a legjobbját nyújtsa és hozzájáruljon az új szabályok sikeréhez” – tette hozzá.
A csendes támogatók: a Ferrari és a Red Bull
Korábban is úgy hírlett, hogy a Ferrari a támogatóbb szereplők közé tartozik, s erre utaltak Frederic Vasseur Japán Nagydíj utáni szavai is: „Nem ez a helye annak, hogy ezt megvitassuk, most a versenyről kell beszélnünk, de a 2030 és 2035 közötti motorokra van még időnk. De amit elmondhatok, hogy szeretném, ha egy nap V10-es vagy V12-es motor lenne az autóban.”
Állítólag a Red Bull is támogatná az irányváltást, mivel a híresztelések szerint nem állnak annyira jól a Ford által közösen fejlesztett saját erőforrással. Árulkodó, hogy Christian Horner csapatvezető valóban csak 2028-ig érzi fontosnak, hogy ne nyúljanak bele a jelenlegi elképzelésekbe, azaz a jövőre debütáló új szabályrendszerbe:
„Nagyszerű formában van jelenleg a Formula-1-ben, és ha megnézzük, mennyire szoros a versenyzés, fontos, hogy megőrizzük a sport DNS-ét. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy ne változzon semmi rövid távon, 2026 és 2028 között, de hosszabb távon pedig az a felelősségünk, hogy azt tegyük, ami megfelelő a sport számára.”
A határozott ellenzők: a Honda és az Audi
Aligha meglepők, hogy a leginkább a visszatérő-beszálló motorgyártók ellenzik az irányváltás. A Honda részéről a HRC-vezér Koji Watanabe a suzukai hétvégén hangsúlyozta, hogy számukra fontos szempont az elektrifikáció, az elektromos komponens növekvő szerepe miatt döntöttek a 2026-os teljes gyári visszatérés mellett (immár az Aston Martin oldalán).
Az Audi pedig a korábbi kommüniké után most is határozottan a V10-esek és főleg azok közeljövőbeli bevezetése ellen érvelt: „Számomra ez egy olyan egyeztetés, amelynek el sem kellett volna kezdődnie, főleg nem 2028-ra. A 2026-os motorok jelentették az okát annak, hogy az Audi csatlakozik, és egy 2028-as változtatás határozottan túl korai lenne, véleményem szerint nincs értelme” – fogalmazott az Audi részéről Beat Zehnder az RN365-nek.