DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat
F1

Massa: Alonso nem megy sehová

A brazil pilóta négy éven keresztül volt a spanyol F1-es bajnok csapattársa, így jól ismeri személyiségét. Éppen ezért kételkedik benne, hogy a hispán már szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

Néhány nappal ezelőtt Mark Webber komoly véleményt fogalmazott meg Fernando Alonsóval kapcsolatban: a 2013 végén visszavonult ausztrál odáig ment, hogy szerinte egykori versenyzőtársa nem fogja végigszenvedni az idényt a McLaren-Hondával, hanem továbbáll. Mint ismeretes, a wokingi alakulat botrányos előszezonon van túl, és Alonso az év első versenyén, Melbourne-ben pedig pontszerző helyről esett ki. A spanyol kétségbeesetten nyilatkozta azt, hogy a mezőny végén is vért izzad azért, hogy előrébb jusson, főnöke, a McLaren-vezérigazgató Zak Brown pedig úgy látja, pilótájában még van négy-öt jó szezonra elegendő tartalék.



Felipe Massa is az amerikai véleményét osztja, sőt, a brazil kitért Webber nyilatkozatára is. „Az első, amit meg kell érteni, hogy Alonso szerződéssel rendelkezik” – idézte a Sportv a Williams pilótáját. „Ha most elmenne, akkor nem igazolhatna máshová a következő év kezdetéig. De miért tenné ezt? Ne felejtsük el, hogy fontos tényező a fizetése is, ezért úgy gondolom, hogy a McLarennél fog maradni, és befejezi a munkáját” – tette hozzá Massa, aki 2010 és 2013 között versenyzett Alonso csapattársaként a Ferrarinál.

A brazil megérti, hogy a kétszeres világbajnok versenyképes konstrukcióval akar harcba szállni a minél jobb pozíciókért, de szerinte nagyon fontos kiemelni azt is, hogy ha a spanyol mégis a távozás mellett döntene, nehezen találna helyet magának. „Ha egy topcsapatba szeretne szerződni, ez lehetetlen lenne ebben a szezonban. Vajon év közben meg fog-e állni? Nem hinném, de a Forma-1-ben bármi megtörténhet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: