DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen komoly esőben bízik a futamra

Az F1-es Brazil Nagydíj időmérőjén a negyedik helyen végző Red Bull-pilóta csalódott volt a szombati nap végén, ám úgy érzi, vasárnap jó esélyük lehet arra, hogy erős versenyt teljesítsenek.

Bár a Mercedesek egyelőre Interlagosban is megállíthatatlanok, hiszen az első két helyet sajátították ki az időmérőn, ráadásul nem is kis fölénnyel, a Q3-ig úgy tűnt, Max Verstappen lehet az, aki viszonylag közel tud kerülni hozzájuk. A kvalifikáció utolsó fázisában azonban végül még Kimi Raikkönentől is kikapott, így csak a negyedik kockából várhatja a vasárnapi versenyt a holland.

„Kicsit csalódott voltam az utolsó körömmel” – nyilatkozta Verstappen a Red Bull sajtóközleményében. „Számítottam rá, hogy valaki beugrik elém, szóval Kimi nem lepett meg. Furcsa edzés volt: a Q1 és a Q2 még jól alakult, de aztán nem voltam túl elégedett az új szett gumim tapadásával. Meg kell vizsgálnunk, hogy miért éreztem ezt, és remélhetőleg rájövünk az okára.”

verstappen-redbull-interlagos-1



„Nagyon közel voltunk a harmadik helyhez, ami reálisan szemlélve a maximum száraz körülmények között. Elválasztottuk egymástól a Ferrarikat, ami szórakoztató versenyt eredményezhet, különösen akkor, ha változik az időjárás.”

Merthogy a 19 éves pilóta szerint az eső nekik kedvezve, épp ezért sajnálja, hogy az időmérőn épp csak szemerkélt: „Volt néhány csepp, de nem elegendő ahhoz, hogy nekünk kedvezzen” – fogalmazott a Red Bull versenyzője. „Állítólag holnap több eső jöhet, s vizes pályán a mi tapadásunk jobb, mint más autóké. A hosszú etapokon mutatott teljesítményünk jónak tűnik, szóval egy remek start után jó versenyt futhatunk” – bizakodott Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: