DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Baku: Már majdnem minden készen áll

Az F1 történetének első azerdajdzsáni Európa Nagydíja vészesen közel van, a helyszínen pedig az utolsó simításokat végzik, hogy minden készen álljon a mezőny fogadására.

A Kanadai Nagydíj után mindössze néhány nap áll a csapatok rendelkezésére, hogy átcuccoljanak a világ másik felére, Azerbajdzsánba, ahol a sportág történetének első bakui Európa Nagydíját rendezik majd, a világbajnokság nyolcadik állomásaként. A múlt hét során a pályán először hajtott végre versenyautó, egy helyi pilótával a volánnál, Charlie Whiting pedig nagyon elégedett volt a munkálatokkal legújabb vizsgálódása során.



„Nagyon bíztató számomra, mennyi munkát végeztek itt legutóbbi látogatásom óta” - idézte az F1 hivatalos versenyigazgatóját a grandprix247.com. „Meglepő volt látni, hogy a legtöbb helyen befejeződtek a munkálatok - 4-5 órát töltöttünk pályabejárással, minden részletre kiterjedt a vizsgálatunk. Azt kell mondanom, hogy az aszfaltcsík minősége elképesztő, személyesen pedig nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy alig egy héten belül versenyezni fogunk itt.”

A bokszépületek, az FIA, a FOM, a Baku City Circuit elöljáróinak irodái, valamint a csapatok és a versenyhétvége lebonyolításáért felelős cégek épületei már mind készen vannak, a helyiségekben pedig folyamatos a technikai felszerelés beszerelésének véglegesítése. A pálya végső borítása is felkerült már, összességében pedig a munkálatok 95%-os befejezettségnél tartanak.

A kilenc lelátóból már nyolc készen van, a nézőterek kialakításának befejezése ezen a héten várható. Június 14. és 16. között (tehát a versenyhétvégét megelőző három napban) a pályát teljesen lezárják a közúti forgalom elől, annak érdekében, hogy a legvégső simítások már zavartalanul menjenek végbe. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: