DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Így fogod átlátni az új gumiszabályt

Amikor a Pirelli bejelentette, hogy a versenyek felpezsdítése érdekében idénre az eddiginél jóval komplikáltabbá teszi a gumiválasztás folyamatát a csapatok számára, sokan talán le is mondtak arról, hogy kövessék a keverékek leosztását.

Ám az olasz gumicégnél mindent megtesznek annak érdekében, hogy átláthatóvá tegyék a nézők számára az egyes versenyzők számára rendelkezésre álló abroncsokat. Mint ismeretes, az idei évtől már öt különféle szárazpályás gumikeverék lesz használatban, amelyek közül minden versenyre hármat jelöl ki a Pirelli, és ezekből minden versenyző maga választhat ki magának 10 szettet - miközben a gyártó csak hármat jelöl ki kötelezően.

Dppi_00115019_046_1



Az biztos, hogy jóval nehezebb lesz észben tartani, hogy melyik versenyzőnek milyen lehetőségei lesznek a következő bokszkiállásánál, hiszen előfordulhat, hogy az élmezőny tagjai mind kissé eltérő gumikollekciót állítanak össze maguknak. A Pirellinél azonban ígérik, a nézők ezzel kapcsolatban minden szükséges információt megtalálnak majd - a képernyőn vagy a világhálón.

„A FOM-mal közösen dolgozunk azon, hogy élő információkat szolgáltassunk a versenyek során, így a nézők is átláthatják a történéseket” - mondta a Paul Ricard-i teszt során a Pirelli versenyigazgatója, Mario Isola. „Szerintem a média számára is hasznos lesz, hogy tudni fogják, pontosan mi is a helyzet a stratégiával. Az új szabályokkal ugyanis nem csak három különféle keverék lesz használható a hétvégéken, hanem ráadásul tíz szettről maguk döntenek a csapatok, így remélem, hogy változatos stratégiákat és izgalmasabb versenyeket fogunk látni.”

„Ám hogy élvezni lehessen, az embereknek szükségük van bizonyos információkra, és tudniuk kell, melyik versenyzőnek milyen abroncsok állnak még készenlétben a garázsában. Mi pedig azon vagyunk, hogy ezeket elérhetővé is tegyük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: