DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Visszatérhet az Argentin Nagydíj?

Az elmúlt két szezon során két olyan helyszín is visszatért, ahol korábban már rendeztek F1-es versenyt - lehet, hogy Juan Manuel Fangio hazája lesz a következő?

Novemberben a Lotus helyettes csapatfőnöke, Federico Gastaldi a Reuters hírügynökségnek azt ecsetelte, mennyi esély van arra, hogy 1998 után ismét Forma-1-es futamot rendezzen hazája. A szakember akkor az argentínai választásoktól tette függővé a projekt megvalósulását - mi is írtunk róla, hogy Bernie Ecclestone minden bizonnyal Mauricio Macri ellenzéki jelöltnek drukkolt.



Az 56 éves politikus hatalomra került, és egy olyan személyt helyezett a turisztikai minisztérium élére, aki fontosnak tartja az F1-et, mint országimázs-építő eseményt. „Most azon vagyunk, hogy beindítsuk az országot” - nyilatkozta Gustavo Santos, az újonnan kijelölt minisztert, aki nemrég egy sajtóeseményen jelentette ki, hogy elsődleges céljai között szerepel az Argentin Nagydíj, valamint a futball-világbajnokság visszahozatala az országba.

„A célunk, hogy megerősítsük pozíciónkat és a márkánkat. Olyan kihívások ezek, melyek sokba kerülnek és komplikáltak, de a mi kezünkben van, hogy ide hozzuk őket, és más komolyabb eseményeket” - mondta Santos a spanyol EFE hírügynökségnek. Bernie Ecclestone sem zárkózik el a visszatéréstől, novemberben így nyilatkozott a Reutersnek: „Megtörténhet. Nem azt mondom, hogy meg fog, de megtörténhet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: