DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Montoya: Így lehet világbajnok Rosberg

A kolumbiai pilóta szerint Hamilton azt tette, amit tennie kellett, de Rosbergnek is megvan a tempója ahhoz, hogy egyszer világbajnok legyen - Montoya jó tanáccsal is szolgált a németnek.

Juan Pablo Montoya az egyetlen jelenleg, akinek esélye van az úgynevezett Triple Crown elérésére - ezt az egyedülálló tettet az autósport történetében csak egy pilóta, Graham Hill tudta véghezvinni, de könnyen lehet, hogy a kolumbiai a közeljövőben meg fogja próbálni beállítani a brit „gentleman” eredményeit. A 40 éves versenyző a helyszínen tekintette meg az austini F1-es nagydíjat, a verseny után pedig Ted Kravtiz, a Sky Sports riportere botlott bele a paddockban mászkáló JPM-be, akitől mi mást is kérdezhetett volna először, hogy meglesz-e az a bizonyos Triple Crown - azaz az Indy 500-on, az F1-es Monacói Nagydíjon, valamint a Le Mans-i 24 óráson aratott győzelem - ebből már csak a hosszútávú versenyzés alfája és omegája hiányzik.



„Nem hiszem, hogy a következő évben próbálnám meg, hiszen jelenleg nagyon boldog vagyok az IndyCar-ban a csapatommal, a Penskével. Igaz, a Porsche nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy teszteljem az egyik autójukat, de ebben a pillanatban azt mondhatom, hogy többről nem esett szó” - nyilatkozta az IndyCar bajnoki címéről az utolsó futamon lecsúszó pilóta. „Ez nem rajtam áll, igaz, a megfelelő autóval nagyszerű lenne megpróbálni.” Montoya a versenyről is megosztotta gondolatait: „A körülmények nagyszerű versenyt generáltak, Hamilton pedig azt tette, amit tennie kellett. Ha kiütik egymást, akkor is nyert volna, ettől pedig könnyebb az életed” - mondta rá jellemzően „JPM”.

Arra a kérdésre, hogy Rosberg bajnok lehet-e egyszer, így válaszolt: „Ha változtatni tudott volna a következő három futam során, akkor igen, és el kellett volna kezdenie nyernie. A sebessége megvan hozzá, és bekattan valami a fejében, akkor sikerülhet is neki. Lewis elkezd szenvedni, amikor legyőzik, ha viszont az élen van, megállíthatatlan.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: