DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rejtélyes változtatások a 2016-os naptárban

Ha minden igaz, a Malajziai Nagydíjnak a jövő évi F1-es szezon végén találtak helyet – akkor csak az a kérdés, hogy miért hozzák Ausztráliát vissza márciusra? Esetleg egy plusz futamnak kell a hely?

A 2016-os előzetes versenynaptár alaposan meglepte a közvéleményt idén nyáron azzal, hogy több mint negyedszázad után először ismét áprilisban kezdődött (volna) a szezon a terv szerint. Azonban két ponton is probléma támadt: a csapatok az elmúlt időben megszokottá vált négyhetes nyári szünet hiányát nehezményezték, míg Szingapúr és Malajzia az ellen emelt kifogást, hogy a két, földrajzilag igen közel eső verseny egymás szomszédja lett a naptárban.

Ekkor elindult a nagy rendezkedés, mely több, azóta elvetett átmeneti megoldás (így például a decemberi szezonzáró, vagy a három egymás utáni F1-es hétvége) után végül azt eredményezte, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj minden bizonnyal visszakerül megszokott helyére, márciusra.

melbourne_rb



A múlt héten még arról szóltak a hírek, hogy a melbourne-i futam egyetlen hetet csúszna vissza, azaz március 27-én tartanák meg, ami egyúttal azt is jelenthetné, hogy a tesztszezon eredetileg javasolt március 1-i dátuma is tartható lett volna. Március 27. viszont épp húsvét hétvégéje, ami viszont elfogadhatatlanná teszi ezt a dátumot a szervezők számára, s helyette március 20-at, vagy esetleg 13-at javasolják.

Maga a változtatás egyébként nincs ellenükre, hangsúlyozta a főszervező, Andrew Westacott: „Nem probléma, bármilyen időpontban megtartjuk a versenyt, mely megfelel a versenynaptárnak, húsvétot kivéve. Ettől eltekintve nyitottak vagyunk. Nem bocsátkoznánk feltételezésekbe, mindenesetre a nagydíjat húsvét hétvégéjére tervezni elfogadhatatlan a számunkra.”

A legújabb, az Auto Motor und Sport által közölt előzetes versenynaptárban egyébként az Ausztrál Nagydíj március 20-ra került, a malajziai futam viszont a szezon végére, az utolsó előtti helyre. Így tulajdonképpen szükségtelenné válna a melbourne-i verseny előrehozása – kivéve ha március-áprilisra mégis be terveznek iktatni egy plusz futamot... A végleges versenynaptár kibocsátásáig alighanem még várhatóak meglepetések.

A legfrissebb naptártervezet:

Március 20. - Ausztrália

Április 3. - Bahrein

Április 17. - Kína

Május 1. - Oroszország

Május 15. - Spanyolország

Május 29. - Monaco

Június 12. - Kanada

Június 26. - Nagy-Britannia

Július 3. - Ausztria

Július 17. - Európa (Baku)

Július 31. - Németország

Augusztus 7. - Magyarország

Szeptember 4. - Belgium

Szeptember 11. - Olaszország

Szeptember 25. - Szingapúr

Október 2. - Japán

Október 16. - USA

Október 23. - Mexikó

November 6. - Brazília

November 20. - Malajzia

November 27. - Abu Dhabi

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: