DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Miért találkozott Ecclestone titokban Mosley-val?

Az F1 első embere az FIA korábbi elnökével ebédelt. A találkozón megjelent a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff is. Mosley nevét épp az utóbbi időszakban hallani egyre többször…

Max Mosley, aki 1993-tól 2009-ig vezette a Nemzetközi Automobil Szövetséget, az elmúlt hónapokban gyakran nyilatkozott a Formula-1-ről, például kifogásolta a versenyzők magas fizetését, és arról beszélt, a költséglimit lenne a megoldás a sportág gondjaira. Mosley szintén megemlítette, hogy az F1-ben generációváltásra van szükség. „Bernie képtelen egyedül összekötő kapocsként szolgálni, ezért úgy gondolom, a szövetségnek (az FIA-nak) kell közbelépnie.”



Mindenképpen érdekes, hogy épp most számolt be a német Bild: Bernie Ecclestone titokban találkozott korábbi szövetségesével, kettőjükön kívül pedig Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója is megjelent.

Ecclestone és Wolff megerősítették, a hármas ebédre valóban sor került. Az osztrák Mercedes-főnök azonban kertelt, mikor szerepéről kérdezték. „Egyszerűen csökkenteni akartam az átlagéletkort” – viccelődött a 43 éves vezető. Ecclestone 84, Mosley 75 esztendős.

Különös módon éppen a Mercedes az, amely a Formula-1 domináns csapataként abban érdekelt, hogy a sportban minél kevesebb változás történjen az elkövetkező években. Az F1 „demokratikus” rendszerében – melyet még Ecclestone is szívesen lecserélne diktatúrára, arról nem is beszélve, hogy Mosley elnöksége alatt mindig szerette saját kezében tartani a hatalmat – nagy beleszólási joguk is van abba, milyen irányba haladjon a sport.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: