DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Mercedes nem képviselte partnercsapatait a Stratégiai Csoport találkozóján

A Ferrari F1-es csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint a Mercedes a múlt hétvégi találkozón a Williams és a Force India érdekeit is képviselte, az érintettek azonban cáfolták a feltételezést.

A Kanadai Nagydíj hétvégéjén a négy nagycsapat (Mercedes, Ferrari, Red Bull, McLaren) az ügyfélautók bevezetéséről tárgyalt, a Stratégiai Csoport másik két tagja, a Williams és a Force India viszont nem képviseltette magát az ülésen. Maurizio Arrivabene szerint mindez annak köszönhető, hogy a nekik motorokat szállító Mercedes felhatalmazást kapott arra, hogy képviselje álláspontjukat, az érintettek viszont siettek cáfolni az olasz szavait.



„A négy részt vevő csapat csak beszélgetett” – mondta a Ferrari csapatfőnöke. „Ha megnézzük a csapatokat, mindenkit konstruktőr, kivéve a Williamst, de ők megbízást adtak a Mercedesnek. Arról volt szó, hogy találjunk egy módot arra, hogyan gyorsíthatnánk fel a folyamatot, és sikerüljön minél hamarabb megoldást találni.” Amikor arról kérdezték, hogy a Force India miért nem volt jelen, Arrivabene így válaszolt: „Őket is a Mercedes tájékoztatta, ugyanaz a helyzet, mint a Williamsnél.”

 

A Williams és a Force India helyettes csapatvezetői, Claire Williams és Bob Fernley azon nyomban cáfolták a Ferrari-főnök szavait. „Nem voltunk ott a találkozón, a Mercedes pedig nem képviselte az érdekeinket” – mondta Frank Williams lánya az Autosportnak. „Nincs igaza, nem adtunk semmiféle megbízást a Mercedesnek” – folytatta Bob Fernley. „Amit viszont megtettünk, az az, hogy elleneztük az ügyfélautók engedélyezését a Stratégiai Csoport múlt havi ülésén. Ennek ellenére, ha a négy nagy konstruktőr és a Williams szeretné folytatni a megkezdett munkát, boldogak vagyunk, hogy majd értesíteni fognak minket a folyamat eredményéről” – tette hozzá a Force India helyettes csapatvezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: