DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Mercedes: A Honda jobban áll, mint hinnénk

A lassú kezdés ellenére a Honda idővel győztes motorral látja majd el a McLarent, állítja a Mercedes motorrészlegének vezetője - hiszen a megbízhatóságon zsetonok nélkül is javíthatnak.

A Hondánál talán még ők maguk sem számítottak ilyen visszafogott startra, hiszen egy élcsapattal kötöttek szövetséget és rengeteg pénzt áldoztak a projektbe, ám az első öt futam során még pontot sem tudtak szerezni. A japánok persze az új hajtásláncok versenytapasztalata terén egyéves lemaradásban vannak az F1 többi gyártójához képest, így a Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell szerint még nagyon korai leírni őket.

Dppi_00114016_213



„Ők a McLaren-Honda - még szép, hogy képesek lesznek a bajnoki cím megnyerésére. Félelmetes, hogy a Honda miket tesz a sikerért, az egész hozzáállásuk, a befektetésük és az elhivatottságuk terén” - mutatott rá a BBC-nek nyilatkozva.

Egyes vélemények szerint Honda számára hátráltató tényező lehetett idénre az is, hogy az egyéves késésük miatt a motorfejlesztési zsetonok elosztásában is eltérő bánásmódban részesültek, mint a többiek. Február végéig szabadon fejleszthettek, majd a szezon idejére annyi fejlesztési zsetont kaptak, amennyi a többi gyártó megmaradt mennyiségének az átlaga. Cowell szerint azonban a Hondánál nem a motor teljesítményével van a baj, hanem a megbízhatóságával, ami könnyebben kiküszöbölhető.

„Nem hiszem [hogy a zsetonok miatt vannak hátrányban]. A jövő évre 25 zsetonnyi mértékben fejleszthetünk. Idén 32 állt rendelkezésre, ami nagyon bőkezűnek számított, és őszintén szólva ebből 25 most is elég volt ahhoz, hogy mindent kicseréljünk” - fejtette ki. „Ráadásul a Hondának a megbízhatóság javítása jelenti a fő kihívást, ehhez pedig egyetlen zsetonra sincs szükség. Szerintem mindent jól csinálnak, hiszen közép- és hosszútávra játszanak, nem erre az évre alapoznak.”

 

A MEEX különleges akciójának köszönhetően most mindössze 8990 forintért látogathat ki a Magyar Nagydíj három napjára mindenki, aki érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik. Az ajánlat részleteiről itt olvashatsz részletesen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: