DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Nasr szerint Wolff nem használta a tükröt

Wolff Nasrt, Nasr pedig Wolffot hibáztatja a barcelonai F1-es teszt első napján történt balesetért. A Sauber pilótája szerint a versenyzőhölgy elismerte, hogy nem vette őt észre a kanyar előtt.

A Formula-1-es szezon első ütközése és vitája két olyan versenyző között bontakozott ki, akikre talán nem gondoltunk volna. Susie Wolffban és Felipe Nasrben jelenleg két közös dolog van: egyiküknek sincs még F1-es versenytapasztalata, és mindkettőjük szerint a másik volt figyelmetlen az ütközésnél.

Nasr



„Már néhány méterrel túl voltam a fékezési zónán, és hirtelen egy nagy ütést éreztem” - nyilatkozta Nasr. „Azért köteleztem el magam az előzés mellett, mert láttam, hogy kellően jobbra húzódott és helyet hagyott nekem. Azt viszont nem tudtam, hogy számított-e az érkezésemre. Azt az egy dolgot kérdeztem meg tőle, hogy látott-e engem, amire azt válaszolta, hogy nem.”

„A Formula-1-ben a csapatok mindig próbálják a lehető legjobban informálni a versenyzőket a körülöttük lévő autókról, és ő talán ezt nem vette figyelembe, hiszen akkor elkerülhető lett volna az egész. Azt mondta, hogy nem látott engem, szóval vagy nem kapta meg az üzenetet vagy nem nézett a tükrökbe.”

„Pedig ez egy olyan dolog, amit mindenkinek gyakorolnia kell, hiszen egy versenyhétvégén 20 autóval a pályán igen mozgalmas tud lenni a helyzet. Mindig tisztában kell lenni azzal, hogy ki van előttünk, ki jön mögöttünk, ki vagy gyors és ki lassú körön” - magyarázta a Sauber pilótája.

Bár a brazil autója sérült meg jobban, mégis ő tért vissza a pályára a leintés előtt - ám az utolsó percekben a csapat azonnali megállásra kérte, amikor meghibásodásra utaló jeleket vettek észre az adatokban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: