DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Az F1 rossz reklám a Ferrarinak?

Egy márkák értékével foglalkozó tanulmány szerint a Ferrari többé már nem az első helyen áll a nevek erő szerinti rangsorában, és az olasz autógyár különlegességét is elveszítette az emberek szemében.

A Brand Finance cég tanulmánya a márkanevek erejével foglalkozik, és míg az elmúlt években rendszeresen a Ferrarit hozták ki az első helyen, a legendás olasz gyár idén elveszítette a vezető pozíciót – a Legóval szemben. A Ferrari kudarcának két oka is van: a Formula-1-es sikertelenség, és az, hogy a cég már nem annyira elérhetetlen, mint a múltban.

„A Ferrari a Schumacher-korszak vége óta csúszik hátra, de ezúttal igazán nagyot esett, mivel az F1-es csapat rosszul teljesített” – idézi a The Telegraph a tanulmányt készítő cég szakértőjét. Míg Michael Schumacher idejében a rajongók – és valójában olyanok is, akik nem is követték a sportágat – a Ferrarit a Formula-1 uralkodójaként ismerték, az istálló az utóbbi években az erősebb csapatok egyikévé fokozódott le, 2014 pedig a régi hírnévhez különösen méltatlanul alakult mindössze két dobogós hellyel. Erről beszélt korábban Sergio Marchionne is, aki a Ferrari elnökévé való kinevezése után megengedhetetlennek nevezte az idén felmutatott teljesítményt.



De nem csupán a Formula-1 okolható a vezető pozíció elvesztéséért. „Megszüntették a korábbi limitet, hogy mekkora mennyiségű autót gyártanak le, emiatt pedig az emberek többé már nem látják őket olyan exkluzívnak” – magyarázta a szakértő.

A The Telegraph a legértékesebb öt márka listáját is közölte, amelyből kiderül, hogy a Ferrari még ezek közé sem fért be. A harmadik helyen azonban a Red Bull formájában a Formula-1-rajongók újabb ismerőse jelent meg.

2014

2015

1. Ferrari

1. Lego

2. PwC

2. PwC

3. McKinsey

3. Red Bull

4. Google

4. McKinsey

5. Unilever

5. Univeler

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: