DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Russell

Wolff: Russellnek és Bottasnak is több vonzó opciója van

Kiváló lehetőségei maradnak a Mercedes-ülésért harcban levő két versenyző közül annak is, akit nem választanak – vélekedik Toto Wolff csapatfőnök, aki a Williamst és Alfa Romeót nevén is nevezte.

részletek

Russell: Jövőre a tehetség kerül előtérbe

A Williams pilótája szerint a következő szezontól többet számít majd a tehetség és a kisebb csapatoknak is több esélye lesz. A brit versenyző szerint az új szabályok miatt szorosabb lesz a mezőny.

részletek

Wolff: Valtteri fontos pillére a csapatnak

A Mercedes F1-es csapatvezetője szerint eleve nehéz dolga van a finnek azzal, hogy Lewis Hamilton oldalán kell versenyeznie – ennek ellenére lehet, hogy George Russellre fognak szavazni.

részletek

Verstappennek mindegy, ki ellen versenyzik

A Red Bull tehetsége most a sport egyik legnagyobbja, Lewis Hamilton ellen csatázik a vb-címért, de szerinte nem csak vele lenne ennyire élvezetes a viadal. Saját generációját is nagyra tartja.

részletek

„Minél nagyobb a nyomás, George annál jobb”

A Williams F1-es csapatfőnöke nem győzte méltatni pilótájának hozzáállását: Jost Capito szerint a brit teher alatt jobban teljesít, és mindig a csapat érdekeit helyezi előtérbe.

részletek

„Két angol egy csapatban? Nem fog működni!”

Ha a Mercedes igazat mond, ebben a pár hétben dől el a jövő évi pilótafelállásuk sorsa. Sokan George Russellt várják a másik ülésbe, vannak, akik szerint viszont ez ballépés lenne.

részletek

Ralf Schumacher: Russell Mercedes-tesztje nem véletlen

Jacques Villeneuve elméletére reflektált egy másik veterán, Ralf Schumacher: nem tudja elképzelni, hogy Stroll váltsa Bottast a Mercedesnél. Szerinte az ülés már Russellé, amit a Pirelli-teszt jelez egyértelműen.

részletek

Russell: Egyforma autókban is Lewis lenne a legjobb

A Williams brit pilótája úgy érzi, a hétszeres F1-es világbajnok – akinek jövőre akár a csapattársa is lehet a Mercedesnél – egy szorosabb mezőnyben is az összetett elsőségért harcolna.

részletek

Russell: A győzelem jelenleg elérhetetlen

A Williams brit pilótáját sokan tartják a mezőny egyik legtehetségesebb tagjának, ám reálisan látja a helyzetét. George Russell szerint egy Mercedes vagy egy Red Bull kell a győzelemhez.

részletek

A Williams nem akar több fizetős pilótát

Jost Capito úgy véli, a csapatnak már nincs szüksége arra, hogy fizetős versenyzőket foglalkoztasson. A csapatfőnök szerint sokan vágynak a Williams ülésére, így jó helyzetben vannak jelenleg.

részletek

Latifi: George eddig a legjobb csapattársam

A Magyar Nagydíj a mezőny sok eddigi mellékszereplőjét reflektorfénybe helyezte. Ilyen volt az első pontjait szerző Nicholas Latifi is, akinek lehetősége volt hosszabban beszélni csapatáról.

részletek

Így úszta meg a büntetést Russell és a Williams

A Magyar Nagydíj újraindítása után pillanatokra a második helyen bukkant fel George Russell, hat pozíciót nyerve a bokszutcában – miután szabálytalanul megelőzte a riválisok sorát.

részletek