DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Verstappennek mindegy, ki ellen versenyzik

A Red Bull tehetsége most a sport egyik legnagyobbja, Lewis Hamilton ellen csatázik a vb-címért, de szerinte nem csak vele lenne ennyire élvezetes a viadal. Saját generációját is nagyra tartja.

A szemünk előtt zajló világbajnoki párharc nemcsak két pilóta küzdelme, hanem generációk összecsapása is. Lewis Hamilton évtizedes tapasztalatával és hét világbajnoki címével a Formula-1-nek eggyel korábbi generációját erősíti, mint a 24. életévét hamarosan betöltő Max Verstappen. Az idén tapasztalt tengernyi konfliktus és szóváltás ellenére egyszer-egyszer megjegyezték már mindketten, élvezetes és megtisztelő egymás ellen vívni.

Verstappen közelmúltban adott nyilatkozatából azonban úgy tűnik, ő bármely más pilótával kapcsolatban is így vélekedne. A holland köztudottan nem az a barátkozós fajta, így nem meglepő, ha lényegében teljesen mindegy neki, kivel kell összecsapnia a pályán; a lényeg úgyis a másik legyőzése. Magát a csatázást azonban értékeli, csak ne csináljanak belőle akkora ügyet, mint a silverstone-i eset után. „Az emberek a kelleténél jobban felfújják ezt. Persze én is úgy gondolom, hogy nagyon klassz, hogy két különböző autó küzd a világbajnoki címért. Ha mindig csak egy csapat van az élen, akkor a csapattársak közti küzdelmen kívül nincs is más” – beszélt arról, hogyan látja a Hamiltonnal való versengést, rámutatva arra, az idei szezon a nézők igényeit is jobban kiszolgálja.



A kiélezett helyzet persze drámákat is hozott, ami némiképp megingatta a páros közötti tiszteletet, de ez nem jelenti azt, hogy soha nem is létezett. Akármekkora ellenségeskedésbe csapott át a versenyzők és a csapatok közti kommunikáció, a tények azok tények. „Lewis az egyik legjobb versenyző az F1 történetében, és nagyon jó vele harcolni. Remélhetőleg még hosszú ideig folytathatjuk ezt. Két évig legalább. Hogy azután merre visz az útja, nem tudom” – utalt arra, hogy a brit világbajnok újabb két szezonra elkötelezte magát a Mercedes pilótájaként.

Verstappen ugyanakkor nem csak Hamiltonnak örülne ellenfélként. Szerinte van még sok más társa is, akikkel hasonlóan parázs összecsapásokat láthatnánk, ha jobb autóban ülnének ők is. „Végtére is, ha abban az autóban Lando vagy George ülne, ugyanolyan érzés lenne. Az F1-ben rengeteg remek versenyző van. De néhányan sosem kapják meg a lehetőséget, hogy megmutassák, mit tudnak. Mindenesetre számomra Lando és George kiemelkedik” – dicsérte vele majdnem egyidős kollégáit a vb-aspiráns. A Verstappen-Norris ütközetre talán már nem kell olyan sokat várni, hiszen a fiatal brit már idén borsot tör az élmenők orra alá a dobogós helyeken autózva, Russell jövője azonban továbbra is kérdéses. Hogy ő jövőre vagy még később lesz a holland kihívója, az várhatóan a nyári szünet végére derül ki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: