DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Russell

Russell: Kétszer is szerencsénk volt, de ott kellett lennünk

Bár Verstappen kiesése és egy jókor jött SC-fázis révén dobogóra állhatott a brit az F1-es Ausztrál Nagydíjon, szerinte még időbe fog telni, mire erőből harcolhatnak a Ferrarival és a Red Bull-lal.

részletek

Leclerc újra győzött, Verstappen újra kiesett

Nagy fölényű győzelmet szerzett Ausztráliában a bajnokság éllovasa, miután fő riválisa alatt újra megállt a Red Bull. Perez és Russell a dobogón a két biztonsági autóval megszakított futamon – a fiatal brit ezzel a pontverseny második helyére lépett fel.

részletek

Hamilton: Az autó alattomos, mint egy vipera

A harmadik sorba kvalifikált a két Mercedes. Hamilton boldog, hogy visszatért a mezőny első részébe, de felhívta a figyelmet az autó szeszélyességére. Russellt meglepte, hogy egy McLaren megelőzte őket.

részletek

Russell: Jobban pattogunk, mint eddig

A Mercedes pilótája szerint csak rosszabb lett a helyzet, bár az autót alapvetően nem érezte annyira lassúnak. Több dolgot is kipróbáltak, de ugyanaz lett az eredmény.

részletek

Russell: Nem fejleszthetünk csak úgy

A Mercedes pilótája szerint nem fognak futamonként fejlesztéseket hozni, mert előbb tökéletesen biztosnak kell lenniük mindenben - ezért nem változtattak az autón érdemben erre a hétvégére sem.

részletek

F1-őrület Ausztráliában: jó helyen, rosszkor?

A kontinensnyi ország történetének legnagyobb szabású eseménye lesz a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíj, már ami a nézőszámot illeti.

részletek

Wolff: Lewis és George is segít

Toto Wolff szerint nincs varázsmegoldás a gondjaikra, de gőzerővel dolgoznak rajtuk és ilyen helyzetben mutatja meg az igazi karakterét egy csapat.

részletek

Marko: Russell még nem jobb Hamiltonnál

Sokan gondolják úgy a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjét látva, hogy George Russell máris gyorsabb, mint Lewis Hamilton. A Red Bull főtanácsadója szerint ez még egyáltalán nem így van.

részletek

Russell remekül vezet a Mercedesnél, Hamilton aggódhat?

A nyitófutamon még csak hozta a hétszeres világbajnok csapattárs tempóját az újdonsült csapattárs, Dzsiddában már meg is haladta. Toto Wolff nagyon elégedett Russell-lel.

részletek

Russell: Körönként egy másodperc a hátrányunk

A Mercedes friss igazolása szerint a szaúd-arábiai futam is megmutatta, hogy jelentős a lemaradásuk a Red Bull és a Ferrari mögött – ismét hangsúlyozta, hogy a pattogás a fő probléma.

részletek

Villeneuve: Hamilton szenved, mert mindig tökéletes autókhoz szokott

Az 1997-es világbajnok úgy véli, a Mercedest letaszították az élről, az autó nehezen kezelhető és a motor sem csúcs. George Russell pedig azért lehet jobb, mert korábban megszokta a gyengébb autót.

részletek

Russell: Csak a delfinezést kellene megoldanunk

Nem volt teljesen elégedetlen George Russell, noha a versenyen megint nem tudtak érdemben beleszólni a győzelemért zajló küzdelembe. Szerinte még mindig bajnokesélyes a Mercedes is.

részletek