DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Wolff: Mindkét versenyzőnk megérdemelte volna a dobogót

Kellemes szájízzel távozhat Ausztráliából a Mercedes, akik ugyan továbbra sincsenek a sor legelején, de ma már jelentősen jobb formát mutattak, mind az elmúlt két futamon.

A konstruktőri címvédők egyelőre jobban megszenvednek a 2022-es új éra sajátosságaival, mint mások; George Russell és Lewis Hamilton is megzabolázhatatlannak tartja az autóját, és egyelőre jóformán csak a lepattanó marad nekik az időmérőkön és a versenyeken egyaránt. Az Ausztrál Nagydíjat Russell a dobogón zárta, az egyéni világbajnokságban pedig jelenleg második, amin igencsak hüledezett. Hamilton pedig közvetlenül mögötte, a negyedik helyen ért célba, értékes pontokat szállítva a csapatnak.

Ugyan „csak” egy harmadik és egy negyedik pozícióról beszélünk, a csapatfőnök, Toto Wolff ennek is rendkívüli módon örül. Egyértelműen a fejlődés jelének tekinti ugyanis a hétvégén mutatott teljesítményt. „Sokkal jobb formában hagyjuk el Melbourne-t, mint ahogy megérkeztünk ide. Sokat tanultunk, sok adatot gyűjtöttünk, amit elemezhetünk, és sokkal több ponttal is távozunk” – nyilatkozta az osztrák a leintés után.



Talán mondani sem kell, éppen ezért teljes mértékben hisz is az istállóban. „A tempónk még egyértelműen nincs meg ahhoz, hogy a Ferrarival és a Red Bull-lal csatázzunk, de tudjuk, hogy honnan nyerhetünk teljesítményt. Az egyik legfőbb ok, amiért optimista vagyok, az a csapatom ereje és hozzáállása. Az Egyesült Királyságban, Stuttgartban és az utazó brigádban is mindenki mindent megtesz azért, hogy csökkentsük a különbséget. Elhivatottak és sikerre éhesek vagyunk.”

Ebbe a mindenkibe beletartozik Russell és Hamilton is, Wolff őket sem győzte dicsérni. Szerinte a ma mutatottak alapján mindketten megérdemelték volna, hogy a pódiumra álljanak. „Ma Lewis és George is rendkívül magas szinten teljesített, egy olyan autóval, ami még egyértelműen nincs az ellenfelek szintjén. Ez is csak a csapatszellemről árulkodik. Optimisták, de realisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan megy majd a fejlesztés, de a harmadik-negyedik hely mindenképpen jó érzés. Mindketten megérdemelték volna ma, hogy a dobogón legyenek, Lewis sajnos balszerencsés volt a biztonsági autó miatt, de az ő csapatmunkájuk jól példázza az egész csapat mentalitását” – értékelte a futamot Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: