DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Russell remekül vezet a Mercedesnél, Hamilton aggódhat?

A nyitófutamon még csak hozta a hétszeres világbajnok csapattárs tempóját az újdonsült csapattárs, Dzsiddában már meg is haladta. Toto Wolff nagyon elégedett Russell-lel.

George Russell három szezont húzott le a Formula-1-ben a Williams versenyzőjeként, de közben a Mercedest is tesztelgette és nyílt titok volt, hogy előbb-utóbb állandó ülést kap a fiatal brit. Mivel 2020-as beugrásakor is remekelt az Ezüst Nyilaknál, ezért várható volt, hogy 2022-re már tényleg nemcsak tartalék versenyzőként számítanak rá.

Mindenki számára világos volt, hogy Valtteri Bottast vízhordónak szerződtették Nico Rosberg helyére 2017 elején, többször is tanúi voltunk, hogyan kellett a finn pilótának akár győzelmet is átadnia nagynevű csapattársának, hogy segíthesse. Most azonban új helyzetbe került a Mercedes, az autó ugyanis jelenleg elég gyenge.

A W13-as látványosan pattog az egyenesekben és egyelőre nem lelik ennek ellenszerét. Az elmúlt hetek legnagyobb pozitívuma azonban a Mercedes csapatfőnöke számára George Russell remek teljesítménye, aki gyorsan megszokta az új autót.

Russell okozhat még fejfájást Hamiltonnak, a fiatal brit gyorsan ráérzett a nehezen vezethető Mercedesre


„Úgy vélem, kiváló munkát végez Russell a csapatnál. Egyelőre az a nagy problémánk, hogy nem tudjuk megadni neki azt a technikát, amivel a szoros élmezőnyben csatázhatna a legjobb pozíciókért, Lewisszal ugyanez a helyzet” – ecsetelte véleményét Toto Wolff a RacingNews365.com hasábjain.

„Összességében nagyon boldoggá és elégedetté tesz George teljesítménye, amit eddig nyújt nálunk. Az autóé azonban nem. Emiatt nehéz értékelni, pontosan hol veszítjük a legtöbb időt és vajon ha sikerülne lejjebb vinnünk az autó hasmagasságát, az segítene-e.”

„Nagyon remélem, hogy a következő helyszínen már jóval közelebb leszünk az élen haladókhoz, mint Szaúd-Arábiában, de minden területen komoly a lemaradásunk” – tekintett előre Wolff. Vajon Hamilton elveszítheti elsőszámú pilóta státuszát a Mercedesnél, ha Russell tovább folytatja remeklését, vagy továbbra is Lewis Hamiltonra épül alapvetően az istálló?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: