DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Russell: Kétszer is szerencsénk volt, de ott kellett lennünk

Bár Verstappen kiesése és egy jókor jött SC-fázis révén dobogóra állhatott a brit az F1-es Ausztrál Nagydíjon, szerinte még időbe fog telni, mire erőből harcolhatnak a Ferrarival és a Red Bull-lal.

George Russell Lewis Hamilton mögött haladt a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj első fázisában, ám egy számára tökéletes pillanatban érkező biztonsági autó révén át tudta ugrani a csapattársat, majd később Max Verstappen leálló Red Bullja révén még egy pozíciót nyert, így dobogóra állhatott Melbourne-ben. A fiatal britnek ez volt az első pódiuma a Mercedes színeiben, így érthető módon örült a harmadik helynek – amely után elismerte, hogy mázlijuk is volt vasárnap, de azt is hozzátette, hogy ki is kellett ezt használniuk:

russell-aus-dppi-1



„Abszolút, ott kellett lennünk, hogy kihasználjuk mások balszerencséjét” – nyilatkozta követlenül a leintés után Mark Webbernek arra a kérdésére, hogy elégedett-e a mai produkcióval. „Nyilván kicsit szerencsések voltunk ma, talán kétszer is. De elfogadjuk, és rendkívül kemény munka zajlik a háttérben a brackley-i és brixworthi gyárban, úgyhogy különleges felállni a dobogóra.”

Az egyelőre egyértelműen csupán harmadik erőnek számító Mercedesnek ez már a második dobogója 2022-ben, hiszen Bahreinben pedig Hamilton volt a harmadik. Ennek kapcsán így nyilatkozott a fiatal pilóta: „Nem, soha nem adjuk fel, végig harcolni fogunk. Ezen a hétvégén is nagyon le voltunk maradva a riválisainktól, de most itt vagyunk, itt állunk a dobogón. Remélem, tartani tudjuk ezt, amíg hátrányban vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy néhány futam múlva ott leszünk mi is.”

Arra a kérdésre, hogy várja-e már a következő versenyeket, ahol a Mercedes reményei szerint érkeznek fejlesztések is, amelyekkel megoldani igyekeznek az elmondásuk szerint főképp a pattogásból eredő gondjaikat, így felelt Russell: „Úgy gondolom, még időbe fog telni, amíg harcolni tudunk a vörösbe és kékbe öltözött srácokkal. Kivételesnek tűnnek pillanatnyilag, de ha valaki képes feltámadni, akkor az a Mercedes. Úgyhogy hajrá!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: