DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Latifi

Latifi is élete versenyét futotta a Hungaroringen

A szezon eddigi versenyein a pontszerzés közelében sem volt, a Magyar Nagydíjon viszont Nicholas Latifi mutatta azt a szereplést, amit George Russelltől szoktunk meg a Williamsnél. A kanadai harmadik helyen is haladt, végül hetedikként zárt – a Williams utoljára négy éve ért el ennyire jó eredményt.

részletek

Russell csalódott a Q1-es kiesés miatt

Ezúttal nem sikerült egyik Williamsnek sem beverekednie magát a Q2-be a Hungaroringen, amely nem olyan rég még természetes volt, most már csalódásként élik meg. Így látták a pilóták az időmérőt.

részletek

Mitől javult fel ilyen látványosan a Williams?

Imolában, bár kettős kieséssel zárt, az egyik kellemes meglepetést a Williams istálló egyértelmű felzárkózása okozta. Most már azt is tudhatjuk, mitől volt olyan gyors Russell és Latifi.

részletek

Főnöke Hamiltonhoz hasonlította Russellt

A Williams igazgatója szerint hasonló érzés lehet Nicholas Latifi számára George Russell csapattársának lenni, mintha Lewis Hamilton ellen kellene bizonyítania. Jost Capito mégis elégedett Latifivel.

részletek

Schumacher: Azt játszom, hogy Latifi az első, és el kell kapnom

A Haas újonca, Mick Schumacher elárulta, szinte kínzás számára uralkodó Formula-2-es bajnokként a Formula-1 sereghajtói között körözni, ezért az első helyért folyó csatákba képzel magát a nagydíjakon.

részletek

Mazepin: Latifi felizgatta magát a kicsúszásán, ezért jött nekem utána

Az eddig eltelt időszak alapján kijelenthető, hogy Nyikita Mazepin személyében megérkezett a Formula-1-be a sportág új Maldonadója. Ám vasárnapi ütközésében ezúttal teljesen vétlen volt az orosz.

részletek

A tavalyi Magyar Nagydíj óta először járt mindkét Williams a Q2-ben

Mindkét Williams bejutott a Q2-be, amire a 2020-as Magyar Nagydíj óta először volt példa. A pénteken 79. születésnapját ünneplő Sir Frank Williams aligha kaphatott volna szebb ajándékot a csapattól.

részletek

Russell: Életem talán legnagyobb hibája volt

Biztonsági autó mögötti kínos kiesése után tér vissza Emilia-Romagnába George Russell, aki szeretné feledtetni bakiját. Nicholas Latifi szerint Imola kifejezetten kedvezhet a Williamsnek.

részletek

Ha Verstappen csapattársölő, Russell még jobban

Bár pontot még csak egyszer szerzett, tavalyi beugrása során Bahreinben, mégis mindenki elismeri óriási tehetségét. George Russell, csapattársa szerint az egyik leggyorsabb és legegyenletesebb.

részletek

Ez a legnagyobb kihívás egy újonc számára

Az F2-ben 14-15 csapattagból áll egy istálló, az F1-ben több száz fő alkotja: Nicholas Latifi szerint ez a fő nehézség egy jövevény számára, nem a vezetés.

részletek

„A Williams gyorsult a legtöbbet”

Hallatlan az a gyorsulás, amit a Williams produkált a 2019-es szezonhoz képest: Nicholas Latifi rámutatott, hogy Bahreinben két és fél másodpercet javultak egy év alatt.

részletek

Russell cáfolja, hogy aggódnia kellene az üléséért

Szerződése van a 2021-es szezonra a Williamsen, s ezen az sem változtat, hogy új tulajdonosok vették át a csapat irányítását. Úgy érzi, nem az ő tisztje megítélni, hogy helye van-e az F1-ben.

részletek