DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Latifi

Giovinazzi és Latifi is az élmezőnyt hibáztatja

Hatalmas balesetekkel indult a Toszkán Nagydíj, amik után ismét félbeszakították piros zászlóval a futamot. Giovinazzi és Latifi ütközéséből orbitális baleset kerekedett ki a safety car mögött.

részletek

Russell: Franknek és Claire-nek köszönhetem, hogy itt vagyok

Szomorúnak tartja a Williams család mai bejelentését a grove-i alakulat brit F1-ese, de tudja, hogy nem adták volna el a csapatot, ha nem éreznék biztosítottnak így az istálló jövőjét.

részletek

Kitalált valamit a Williams, Silverstone-ra mindkét pilóta megkapja

A Hungaroringen csak George Russell autójára kerültek fel az újítások, mert nem készült el belőlük elég darab, de olyan sokat jelent szerintük, hogy Silverstone-ra mindenképp megkapja Nicholas Latifi is.

részletek

Podcast: A 2020-as Magyar Nagydíj a kapukon belülről

Természetesen ezúttal is megválasztottuk a hétvége legjobbját, meglepetését és csalódását, s különdíjakat is kiosztottunk, de előtte alaposan kifaggattuk Sanyit, milyen volt a helyszínen átélni a 2020-as Magyar GP-t!

részletek

Russell nem csalódott a Mercedesben

Miután bejelentette, hogy 2021-ben is a Williamsnél marad, és ezt a csapat is megerősítette, a fiatal brit elárulta: Claire Williams helyettes csapatfőnök ragaszkodott hozzá, hogy náluk versenyezzen.

részletek

Russell háromszor is elnézést kért csapatától

A pontszerzéshez közeli pozícióban autózva hibázott a Williams fiatalja az F1-es Stájer Nagydíj első fázisában – igaz, szerinte a kisodródás nélkül sem tudott volna sokkal jobb eredményt elérni.

részletek

Williams: Újra versenyképesek vagyunk!

Az első időmérő edzés után joggal merülhet fel a kérdés: visszatért a Williams? A patinás múltú csapat végre fel tudta venni a harcot a középmezőny végével, mindkét Alfa Romeót megelőzték.

részletek

Előbb nálunk, majd hivatalosan is megjött az új Williams-festés

A Formula.hu a hivatalos bemutató előtt hozzájutott a kényszerszünet alatt főszponzorát vesztő, így új külsőre váltó Williams végleges 2020-as festését felfedő fotóhoz. A ROKiT távozásával a Nicholas Latifi családjához köthető cég került prominens helyre.

részletek

Öt F1-essel, de Leclerc nélkül zárul a virtuális bajnokság

Vasárnap rendezik meg az F1 szimulátoros sorozatának utolsó állomását: a helyszín Kanada lesz, az előző három fordulót megnyerő George Russell pedig már a zsebében érezheti a nem hivatalos címet.

részletek

Sajtó: Budapesten élő üzletember is megvenné a Williamst

Három jelentkező van a Williamsre az olasz Gazzetta szerint, valamennyien pilóták apjai. Fiának venne csapatot Latifi és Mazepin, számunkra a legérdekesebb azonban kétségtelenül a magyar kötődésű Nissany család.

részletek

Pénzt követel az F1-es pilótától egy csalódott rajongó

Jópofa sztorit árult el a Williams F1-es újonca, Nicholas Latifi a vasárnapi virtuális Monacói Nagydíj után.

részletek

Latifi: Hiába a pénz, kiérdemeltem a helyem

A 2020-as szezon egyetlen újoncáról köztudott, hogy tehetős családból érkezett az F1-be, de a „fizetős pilóta” címke szerinte alaptalanul ragadt rá. Úgy érzi, megdolgozott az ülésért.

részletek