DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Jerez

A McLaren ígéretesnek tartja a jerezi tesztet

A csapat hivatalos kommünikéjében mind Matt Morris mérnökigazgató, mind a Honda főnöke úgy véli, hogy sikerült előrelépni a négy nap során - de Alonsóhoz hasonlóan ma Button sem adott nyilatkozatot.

részletek

Jerez számokban: A Mercedes már hét versenytávot megtett

Nico Rosberg toronymagasan az első 2015-ös teszt legaktívabb pilótája volt, hiszen még csapattársánál is kereken száz körrel többet futott. A köridők tekintetében azonban egyelőre a Ferrari motor uralja a táblázatokat.

részletek

Raikkönen zárta a legjobb idővel a tesztet

Csapattársa, Sebastian Vettel hétfői idejét is felülmúlva végzett az eredménylista élén Kimi Raikkönen a jerezi négynapos gyakorlás zárónapján, de a legaktívabb ismét a Mercedes volt.

részletek

A Toro Rosso csak egy működő autót akart

A Toro Rosso technikai igazgatója elmondta, hogy az első F1-es teszten még nem a melbourne-i autó kipróbálása volt a cél, csak az, hogy működjön, amit a pályára visznek.

részletek

Raikkönen az élen, a Red Bull ismét bajban

A jerezi kollektív F1-es teszt zárónapjának délelőttjén a McLaren-Honda ismét biztató jeleket mutat, a Red Bullnak viszont most már biztos, hogy egyetlen problémamentes napot sem sikerült összehoznia.

részletek

Az újonc szerint a Mercedes csak altat

Felipe Nasr azt sem tartja valószínűnek, hogy az év további szakaszában bármikor az F1-es eredménylista élén láthatjuk újra a Saubert. Továbbra is látja a teret a fejlődésre.

részletek

Csak a Ferrari erőforrásaival nem volt ma még hiba

Utolsó napjához érkezett a kollektív F1-es teszt Jerezben, ahol eddig a zárónapon sincs sok új a Nap alatt. Továbbra is a Mercedes a legaktívabb, a Ferrari a leggyorsabb, és tovább köhögnek a Renault és a Honda motorok.

részletek

5 tipp, hogy miért nem nyilatkozott Alonso

A kétszeres világbajnok spanyol egyértelműen azok közé az F1-es pilóták közé tartozik, akiknek a szurkolók és a kritikusok is lesik szavait. Tegnap viszont hiába lesték, mert nem nyilatkozott. Íme, öt tipp, hogy miért nem.

részletek

Massa is autóba ült, tetszik neki az FW37

A brazil F1-es pilóta Valtteri Bottast váltotta az első két nap után. Hasonló visszajelzéseket adott, mint a finn csapattárs, egyedül az eső miatt kiesett időre panaszkodott.

részletek

Alonso ma már nem tett nyilatkozatot

Bár az eddigiek közül a keddi alakult legjobban, ismét döcögős napot zárt a McLaren. Az F1-es csapat hivatalos közleményében Fernando Alonso helyett csak Eric Boullier szólalt meg.

részletek

Sauber: Minden ok megvan az elégedettségre

Újabb eredményes napot tudhat maga mögött a Sauber csapata: száznál is több kört teljesítették a szezonnyitó F1-es teszt harmadik felvonásán, ráadásul Felipe Nasr érte el a legjobb időt a mezőnyből.

részletek

Meglepően jól megy a késő Lotusnak

Késve értek oda a tesztre, de az enstone-i F1-es csapat azóta szárnyal, különösen a megtett körök számában remekel Pastor Maldonado, aki egymaga a Red Bull előtt jár.

részletek