DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso ma már nem tett nyilatkozatot

Bár az eddigiek közül a keddi alakult legjobban, ismét döcögős napot zárt a McLaren. Az F1-es csapat hivatalos közleményében Fernando Alonso helyett csak Eric Boullier szólalt meg.

A MP4-30 első két tesztnapján 6-6 kör jutott Fernando Alonsónak és Jenson Buttonnak, a spanyol világbajnok ma 32-ig jutott. Igazán gyorsra azonban egy alkalommal sem tudta venni a tempót – 1:35-ös körideje 14 másodperccel maradt el Felipe Nasr Sauberjátől – a nap pedig idő előtt véget ért számára, a turbó problémái miatt utasították garázsba.

Hogy ez áll-e a háttérben, rejtély, mindenesetre a néhány napja még mosolygó Alonso nyilatkozata nem szerepel a csapat esti sajtóközleményében – a három nap során ez az első alkalom, hogy egy istálló nem tolmácsolta pilótája meglátását. A McLaren médiának küldött levele helyette a nap programját ecseteli, a világbajnok híján pedig Eric Boullier versenyigazgató értékelt.



„Jenson tegnapi utolsó köre mindannyiunkat boldogabbá tett, mert azt éreztük, orvosoltuk a gondokat, amelyek vasárnap és hétfőn hátráltattak minket. Ma reggel megkönnyebbülést okozott, hogy az autó 9-kor elhagyta a garázst, és problémák nélkül körözött órákon keresztül” – kezdte a francia szakember.

„Fernando megjegyzései szintén nagyon pozitívak voltak, azt mondta, hogy az autó jól válaszolt a változtatásokra, és stabil. Ami a terveket illeti, a programunkban sikerült elvégeznünk mindent, de ennél is fontosabb, hogy sikerült hosszabb etapokat megtennünk. Ezek megmutatták, hogy az autónak nincsenek tervezési vagy építési hibái. Jó látni, hogy a kocsi gyakorlatilag azonnal működőképes, nagyobb problémák nélkül. Ez a nap legpozitívabb mozzanata.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: