DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A McLaren ígéretesnek tartja a jerezi tesztet

A csapat hivatalos kommünikéjében mind Matt Morris mérnökigazgató, mind a Honda főnöke úgy véli, hogy sikerült előrelépni a négy nap során - de Alonsóhoz hasonlóan ma Button sem adott nyilatkozatot.

Az első két jerezi nap rettentően nehéz volt a McLaren számára, és igaz, hogy több kilométert sikerült megtenni kedden és szerdán, nem túl sok oka lehet az örömre a wokingi gárdának. Az utolsó tesztnapon Jenson Button ismét a legkevesebb kört autózta (35), és hivatalos nyilatkozat – ahogyan Alonsótól sem kedd este – nem érkezett tőle a nap végén.

Helyette a gárda mérnökigazgatója, Matt Morris összegezte a zaklatott szerdai napot: „Sajnos számtalan kisebb problémával szembesültünk a hét folyamán, melyek elég nagyok voltak ahhoz, hogy rengeteg hasznos időt töltsünk a bokszban. A fő célt azonban elértük, hiszen meggyőződtünk róla, hogy az autó alapszerkeze jól működik  – és sikerült szorosabbra fűzni a szálakat a Hondával.”



Button napját délelőtt olajszint-probléma, délután pedig gyújtáshiba hátráltatta, ami után a csapat bezárta a garázs ajtaját, hogy kielemezze mindezek okát. Morris szerint azonban voltak pozitívuma is a napnak. „A megállások ellenére az aero-programunkkal haladni tudtunk, ami nagyon hasznos a gyárban dolgozók számára. Ráadásul Jenson is remek visszajelzéseket adott a Hondának – minden etap után komplett elemzést végzett a tapasztaltakról.  Összességében ezt vártuk: új az erőforrás, így az adatok segítségével a Honda már Japánban dolgozhat a legújabb fejlesztéseken.”

Morris azt is hozzátette, hogy a köridők most nem számítanak, fő, hogy sikerült felhasználható adatokat szerezniük. „Persze jobb lenne, ha előrébb lennénk az idők tekintetében, de nincs miért aggódni.”

A gyár motorsport-főnöke, Yasuhisa Arai elégedetten tekint vissza Jerezre: „Egyszerre vagyok boldog és megkönnyebbült, hogy sikerült az autót a pályára vinnünk. A motor és az autó is új, így mind a Sakurában, és mind a Wokingban dolgozók vállára óriási teher nehezedik – de büszke vagyok az erőfeszítésük miatt.”

„Annak ellenére, hogy több problémánk volt a vártnál, Fernando és Jenson nagyszerű visszajelzéseket készített számunkra. Pozitív érzésekkel zárjuk a tesztet, és erősebben fogunk visszatérni Barcelonába” – mondta Arai.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: