DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Raikkönen: Az enyém a legjobb idő? Nem számít

Kimi Raikkönen közömbösen vette tudomásul, hogy ő zárt a köridőtáblázat élén a jerezi teszt négy napja során. A finnek persze igaza van abban, hogy ez most még nem sokat jelent - de szerinte abban is elég jók voltak, ami számít.

Raikkönen a zárónapon megfutott köridejével felülmúlta csapattársa, Sebastian Vettel korábbi legjobbját, és mint az összesített adatokból kiderül, a Ferrari motorok szerepeltek a legerősebben a négy nap során. A finn persze akkor sem lenne túlságosan lenyűgözve az eredménytől, ha éles helyzetben született volna, így pedig, hogy csak egy tesztről van szó, érthetően érzelemmentes arccal kommentálta a szerdai eredményt.

PA1637202.0036



„Ez nem számít sokat. Bármilyen köridőt is futottunk volna, most az a fontos, hogy sok kört teljesítettünk és működnek a dolgok - nem igazán voltak problémáink. Emellett az autó is jó érzést nyújt, aminek örülök” - nyilatkozta Raikkönen a jerezi körözés végeztével.

A mezőny rangidős versenyzője kedden már utalt arra, hogy az autó első érzésre is azonnal jobban fekszik neki a tavalyinál, most pedig csak megerősíteni tudta ezt.

„Úgy látom, hogy az egész csomag jobb lett, minden szempontból: a motor és maga az autó is fejlődött. Persze még mindig rengeteg kemény munka áll előttünk a további javulás érdekében, de ez megfelelő kiindulási pont. Az előző évhez hasonlítva sokkal jobbnak találom a helyzetet, de még sok mindenen kell dolgoznunk” - ismételte Raikkönen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: