DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Hasegawa

A Honda kijavította a legnagyobb hibát?

Fontos mérföldkőhöz érkezhet a Honda, úgy tűnik, megtalálták a megoldást a problémára, ami eddig a legtöbb gondot okozta idén. Ha Silverstone-ban végigbírja mindkét McLaren-Honda, jöhet a következő lépcsőfok.

részletek

Egyértelmű a McLaren célja vasárnapra

Bár a várt Q3-as szereplés elmaradt Spielbergben, a McLaren-Honda F1-es vezetői egyetértenek abban, hogy milyen célokkal vágnak neki a 71 körös száguldásnak a Red Bull Ringen.

részletek

A McLaren magabiztos, hogy beválnak legújabb fejlesztései

Fernando Alonso mellett a McLaren-Honda is rápörgött az osztrák versenyhétvégére, ahol az új, fejlesztett motort és számos más újítást is bevetnek élesben.

részletek

A Honda örül annak, aminek a McLaren nem

Az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon a wokingi istálló megszerezte első 2017-es pontjait, ám nem voltak túlzottan elragadtatva az eredménytől - motorszállítójuk szerint jelen helyzetben ennek is örülni kell.

részletek

Élesben is bevetik a legújabb Honda-motort

Az Osztrák Nagydíjon már az idei harmadik specifikációjú erőforrással támad a McLaren-Honda. Alonso Bakuban tesztelte az eddiginél tizedekkel gyorsabb verziót.

részletek

Három tizedet hozhat az új Honda-motor

Felcsillant egy enyhe remény McLaren háza táján, hiszen az új japán erőforrás valamivel erősebb lett a réginél, amit a Honda főnöke, Yusuke Hasegawa is megerősített.

részletek

Nem akarják kirúgni a Honda-főnököt

Pontot még nem szereztek a 2017-es szezonban, ami számos vezetőnek fővesztést érdemelne, Yusuke Hasegawa pozíciója azonban a hírek és nyilatkozatok szerint stabil a japánok motorprogramjában.

részletek

Nem számítanak sok jóra a McLaren-Hondánál

Sem a wokingiak, sem a japánok nem túl bizakodóak a bakui futam előtt - egyiküknek sem igazán teszik az a nagyon hosszú egyenes a pályán.

részletek

A Honda is megszólalt szakítás-ügyben

A McLaren vezetői az elmúlt időszakban egyre többször arra utaló kijelentést tettek, miszerint felbontják a japánokkal való szerződésüket – most a motorgyártó részéről is reagáltak erre.

részletek

A Honda a gyenge szimulátorai miatt maradt le ennyire

A téli nagy fogadkozások a Honda óriási ugrásáról hatalmas csalódással értek véget, amikor a pályán a japán erőforrás semmit sem igazolt a tesztekből. A Honda alábecsülte a szimuláció fontosságát?

részletek

A McLaren pontszerzésre számít Kanadában

A McLaren-Honda istálló az első hat futam után még mindig pont nélkül áll a tabellán, Montrealban azonban a csapat szerint megvan a tempójuk a pontszerzéshez.

részletek

A Honda válaszolt a McLaren kritikáira

A wokingi F1-es alakulat vezérigazgatója nemrég éles hangvételű nyilatkozatban bírálta motorszállító-partnerüket, ám a a japánok nem maradtak adósak a válasszal.

részletek