DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A McLaren pontszerzésre számít Kanadában

A McLaren-Honda istálló az első hat futam után még mindig pont nélkül áll a tabellán, Montrealban azonban a csapat szerint megvan a tempójuk a pontszerzéshez.

„Fernando (Alonso) a tőle megszokott csodálatos teljesítményt nyújtotta Montrealban az időmérőn, kisajtolta az utolsó századmásodperceket is, ami benne volt az autóban, 12. rajthelye pedig jelen körülmények között kiváló. Oké, persze, a 12. hely sem neki, sem nekünk nem elegendő, de tényleg mindent kihozott az autóból” – nyilatkozta Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke.

„Szerencsére nem keveredett forgalomba a gyors körein, Stoffel viszont kevésbé volt szerencsés. Két körre is szüksége volt pilótáinknak, mire a gumik a megfelelő hőmérsékleti tartományba kerültek, így jöhetett az optimális gyorskör. Sajnos Stoffel (Vandoorne) a sárga zászlók miatt meg kellett, hogy szakítsa utolsó menetét, így maradt a 16. helyen. Fernando keményen fog versenyezni holnap a pontszerzésért, remélhetőleg a megbízhatóság is meglesz” – tette hozzá a csapatfőnök.

Alonso a 12. helyről esélyes lehet a pontszerzésre, a McLaren szerint megvan a tempó


„A pénteki problémák ellenére szombaton megvolt a gyorsaságunk a Q3-ba kerüléshez is, pech, hogy kevéssel lemaradtunk róla. Délelőtt nagyon keményen dolgoztunk, hogy az előző napi elvesztegetett időt behozzuk a pályán, végül sikerült is teljesíteni a programot, hogy az autókat megfelelően felkészítsük az időmérőre” – nyilatkozta a Honda F1-es részlegének főnöke, Yusuke Hasegawa.

„Fernando megint csak kihozta a maximumot az autóból, nagyon kevéssel így is lemaradt a Q3-ról a középmezőnyben dúló szoros csatában. Stoffelnek a sárga zászlókkal gyűlt meg a baja. Bár hosszú és nehéz versenyre számítunk vasárnap, véleményem szerint megvan az elegendő sebességünk, hogy pontokat szerezzünk. Kanadában bármi történhet, ha a szerencse is mellénk szegődik, sikeres délutánt zárhatunk” – tekintett előre a futamra optimistán a japán szakember.

A Honda számára biztató jel lehet, hogy az utóbbi két versenyen, Barcelonában és Monacóban egyik McLaren sem robbant le, így talán a megbízhatóság tekintetében feltétlenül előrébblépett a japán erőforrásgyártó. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: