DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Hasegawa

A Honda változtatásra kényszerült

A japánok F1-es projektjét irányító Yusuke Hasegawa elmondta, hogy a megbízhatósági problémák kiküszöbölése érdekében változtatniuk kellett motorfejlesztési mechanizmusaikon.

részletek

Hiba volt dobni a Hondát?

A McLaren-Honda formáció nagyon lassan kezd csak egyenesbe jönni a gyenge erőforrás miatt. Pár hete úgy tűnt, akár három hondás istálló is lehet jövőre, most egy is kétséges. Hiba volt a megállapodást felrúgni?

részletek

Még két új motorral készül a Honda 2017-re

Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője elmondta: nem a Hungaroringen bevezetett erőforrás volt az utolsó, amit még az idei évre tervez a japán gyártó.

részletek

Mire lesz képes a Honda Spec 4?

Idei motorjának negyedik generációját viszi a Honda Spába vagy egyik rákövetkező versenyre. A Spec 3 már pontszerzéseket hozott, a mérnökök pedig számos komponensét tökéletesítik.

részletek

Öt hónap hátrányban a Honda, de félig örül neki

A japán főnök szerint elismerésre méltó bravúrt hajtott végre a motorrészleg: sikerült elérni a szintet, amelyet az első idei tesztre terveztek.

részletek

A Honda még idén a Renault elé kerülne

A Honda az év eleji bukta óta láthatóan sokat fejlődött, de az élmezőny még így is messze. A japánok azonban a legutóbbi adatok alapján biztosra veszik, hogy még 2017-ben a Renault elé kerülnek.

részletek

A Honda látja a fényt az alagút végén

Nagy talány idén a Honda Formula-1-es erőforrása, a teljesen félretervezett motor lassú és megbízhatatlan volt. A nyár második felére végre látják a japán szakemberek a helyes utat és óriási erőkkel fejlesztik a Spec-4-es motort.

részletek

A McLaren a második félévben már erősebb lesz

A Magyar Nagydíj a McLaren idei helyzetét látva komoly sikert hozott a patinás istállónak. Összesen 9 pontot gyűjtött a két versenyző, a szezon második felére pedig jóval optimistábban tekint a csapat.

részletek

A Honda egyre inkább sürgeti a Saubert

A két cég között tavasszal köttetett megállapodás egyelőre a levegőben lóg, ám a japánok nem akarnak sokáig várni a felkészüléssel a 2018-as F1-es szezonra.

részletek

Miért lehet jobb a jövő évi Honda-motor?

A Honda elképesztően nagyot bukott 2017-ben eddig a tavalyi látható fejlődés után, de a jelenlegi koncepció jövőre kifizetődhet. Erre, ha minden igaz, meg is van a receptjük.

részletek

Jön a Spec-4 Honda-motor

A Honda tényleg egy percre sem áll le a kemény munkával, a harmadik specifikációjú erőforrás épp csak bekerült a McLarenbe, hozva némi javulást, máris tesztelés alatt a sokkal jobbnak ígérkező Spec-4-es.

részletek

Kifejezetten bizakodó a McLaren a Brit Nagydíj után

A McLaren még mindig nem tart ott, ahol kellene, de év elejéhez képest határozott javulást láthattunk Silverstone-ban, még ha ezúttal ez nem is járt pontszerzéssel. Beválni látszik az új motor is.

részletek