DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Előzések

Mindent az előzésekért: Több versenypályát is átépíthetnek az F1-ben

Ross Brawn és csapata folyamatosan azon gondolkozik, hogyan tudná fejleszteni a show-t a sportágban, a szakember pedig azt sem zárja ki, hogy ennek érdekében hozzányúlnak a pályákhoz is.

részletek

Hamilton elmondta, miért nincsenek előzések

Az immár négyszeres világbajnok az F1-es Brazil Nagydíjon bemutatott felzárkózása ellenére is úgy véli, hogy például a GP2-ben sokkal könnyebb volt előretörni, s ennek az okát is tudja.

részletek

Melyik volt az év eddigi legszebb előzése? Szavazz!

A 2017-es F1-es szezon sok-sok drámát és emlékezetes pillanatot hozott - mi kiválogattunk öt remek előzést, melyek megtekintése után rajtatok a sor, hogy eldöntsétek, melyik volt a legszebb!

részletek

Több vagy kevesebb lett az előzés 2017-ben?

Sokan féltek attól, hogy az új Formula-1-es autóknak köszönhetően sokkal kevesebb lesz az előzés - nos, ez helyenként beigazolódott, ám eközben egy másik trend is kezdett kialakulni.

részletek

A szebb autók kompenzálják az előzés hiányát?

Az FIA elnöke, Jean Todt szerint a Formula-1 összképe lényegesen javult az új szabályok hatására, annak ellenére is, hogy ezek kellemetlen melléktermékeként jóval nehezebbé vált az előzés az autók számára.

részletek

Ezért nem akkora baj, hogy kevés az előzés

Egy F1-es pilóta úgy véli, hogy megvan a maga előnye annak, hogy jóval nehezebb megelőzni az elöl haladót - éppen ettől lehetnek izgalmasak a versenyek, főleg az élcsapatok számára.

részletek

Milyenek lesznek az előzések 2017-ben?

A fenti kérdésre próbált választ adni a Renault F1-es pilótája, Jolyon Palmer. A brit arra is kitért, milyen következményei lehetnek az új szabályoknak a köridőkkel kapcsolatosan.

részletek

Verstappen egy előzési rekordot is megdöntött idén

Amellett, hogy a holland F1-es minden idők legfiatalabb győztese és dobogósa, valamint leggyorsabb kört futója lett idén, egy másik szegmensben is az élre került a sportág rekordjainak könyvében.

részletek

Verstappen reagált a miatta hozott szabályra

Az FIA a minap szigorította a féktávon történő irányváltásokra vonatkozó előírásokat, ám az új szabályt gyakorlatilag kiváltó holland nem érzi szükségét annak, hogy változtasson a védekezési stílusán.

részletek

Hivatalos: Jön a Verstappen-szabály

Úgy tűnik, a pénteken a fiatal holland ellen felszólaló versenyzők elérték a céljukat, Charlie Whiting ugyanis megerősítette: mostantól tilos lesz irányt váltani védekezés közben a féktávon.

részletek

Magyar Nagydíj Top 10 - A legnagyobb előzések

A 31. Magyar Nagydíjat felvezető sorozatunkban első ízben a Hungaroringen látott legjobb F1-es előzésekből szemezgetünk - Piquet és Senna csatáján át Alonso 2006-os remekléséig.

részletek