DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ezért nem akkora baj, hogy kevés az előzés

Egy F1-es pilóta úgy véli, hogy megvan a maga előnye annak, hogy jóval nehezebb megelőzni az elöl haladót - éppen ettől lehetnek izgalmasak a versenyek, főleg az élcsapatok számára.

Ugyan a melbourne-i Ausztrál Nagydíjon a semleges szurkolók alighanem találtak vigaszt a brutálisan kevés előzésre, hiszen a Ferrari versenytempóban legyőzte a Mercedest és Sebastian Vettel nyerte a futamot, a probléma mellett nem mentek el szó nélkül a pilóták. Van azonban olyan is, aki szerint megvan a dolog előnye is.

"Nincs szükségszerű összefüggés az előzések száma és az izgalmi faktor között. Szerintem a versenyzés minősége javulhat attól, hogy keményebb és szorosabb csaták vannak" - mondta Kevin Magnussen. "Ha túl nagy az esélye az előzéseknek, ha túl könnyű megcsinálni, akkor ugyanúgy a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull lesz elöl."

 f1-melbourne-2017



"Ha viszont nehezebb előzni, keményen kell harcolni mindenért, akkor borulhat a papírforma, mert ha valaki gyengébb az időmérőn, vagy elrontja a rajtot, akkor nem fog olyan könnyen felzárkózni. Korábban hiába volt valaki elöl az első kör végén, ha nem volt meg a tempó, akkor el lehetett felejteni a nagy eredményt, most ez változhat" - magyarázta véleményét a Haas dán pilótája.

A nehezebb előzések miatt még nagyobb hangsúly kerülhet a kerékcserékre, azok jó időzítésére és minél gyorsabb elvégzésére, ráadásul mindenki jóval kevesebbet hibázhat a teljes hétvége folyamán - hiába van valakinél erősebb motor, nem fog olyan könnyen átgázolni a mezőnyön. Persze ettől függetlenül nem lenne baj, ha a későbbi futamokon több kerék a kerék elleni csatát látnánk...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: