DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Túraautó

Két magyar győzelmi esélyekkel: Milyen stratégiával versenyez Michelisz és Tassi?

Akár mester és tanítványa: Michelisz Norbert eddig uralja a hungaroringi TCR-hétvégét, Tassi Attila pedig szorosan ott van a nyomában - de mit hoz a vasárnap, és főként mire mennek ők egymással a pályán?

Megérte kilátogatni a magyar rajongóknak a Hungaroringre: bár a hátsó paddockba szorult TCR a DTM árnyékában versenyez a hétvégén, a M1RA első és harmadik rajthelye természetesen magával ragadta a közönséget. Tassi Attila úgy véli, hogy javulhatott volna, de egyáltalán nem panaszkodott harmadik rajthelyét követően.

„Nem nyújtottam maximális teljesítményt, de elégedett vagyok az eredményemmel” - nyilatkozta a Formula.hu-nak a 18 éves pilóta. „Ami azt illeti, megszerezhettem volna a második helyet a tempóm alapján, és bőven maradt a körömben, de összességében nincs okom panaszra. Úgy vélem, hogy a Norbihoz mért hat tizedes lemaradást le lehetett volna faragni két-három tizedre, mostantól azonban az lesz a feladatom, hogy egy jó rajttal előrébb tudjak lépni.”



„Reménykedtem benne, hogy meg tudom szerezni a pole-t, de a Norbi idejének megdöntéséhez szinte hibátlan körre lett volna szükségem. Lehet, hogy a lemaradásnak az az oka, hogy ő már versenyzett az újraaszfaltozott pályán, nekem pedig ez az első alkalmam. Úgy éreztem, picit hűvösebb volt az aszfalt, és az állapota ugyan javult alulkormányzottsággal küszködtem – ennek kijavítására ki kell találnunk valamit!”

Nagyon érdekes lesz látni, hogy a két M1RA-Honda hogyan fog elfordulni az első kanyarban, különösen ha figyelembe vesszük Tassi remek rajtjait. „Idáig az volt a célunk, hogy az időmérőn jól teljesítsünk, szerintem a versenyről ezt követően fogunk beszélni. Sőt, szerintem a helyzet majd adja magát!”

No de mit mond erről a főnök-csapattárs Michelisz? „Megpróbáljuk nem kilökni egymást a rajtnál! Az a stratégiánk, hogy mind a ketten nyomjuk, ahogy tudjuk, mind a két futamon. Ha úgy adódik, hogy tudok neki segíteni, szívesen teszem, de egyelőre korai még erről beszélni.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: